Semmi értelme megalkudni, ha választhatja az ember a legjobbat is.

Van-e gyalázatosabb, mint a nyugalom küszöbén aggódni?

A szerelem az, ha mindig látjuk a másik szépségét, akkor is, ha mások már nem.

Egy autós az országúton haladva megpillant egy autót, ami fának szaladt, és az egyik barátját, aki az út mellett sírva ül a földön.
Megáll és odamegy a barátjához:
– Haver, veled meg mi történt?
Az rámutat a roncsra:
– Nézd!
– Ugyan már, ne sajnáld azt az autót, veszel majd egy másikat, a fő hogy élsz!
– Nem, nézz a kocsiba!
– Ugyan már, tényleg nagyon sajnálom haver, de találsz majd egy másik szőke csajt!
A barát egyre jobban sír:
– Nézz a szájába!

Az álom volt. Ez a valóság. Akik nem tudnak különbséget tenni a kettő között, azokat puhára bélelt falú szobákba helyezik, ahol halk szavú, arcukra fagyott mosolyú ápolónők törődnek velük.

A legrégibb, legrövidebb szavak, – az „igen” és a „nem” – igénylik a legalaposabb gondolkodást.

Boldog, aki másoknak megbocsájt, és az is, aki megbocsájt magának.

Ha megpróbálod a világot a válladon cipelni, először is beleroppan a hátad, aztán beleroppan a lelked is.

Nincs nagyobb szenvedés, mint az a tudat, hogy másnak szenvedést okoztunk.