A depresszió nem vezet sehova, csak kiszorítja a szuszt az emberből.

Ne a tükröd okold, ha a képed ferde.

Nem csoda, hogy az egész életünket végigálmodjuk. Ébren lenni, és mindent olyannak látni, amilyen… ezt senki nem bírná sokáig.

Átrohanjuk az életünket, boldogságot keresve, kutatva, mintha lenne valami ilyen a Sors könyvében, hogy boldognak kell lennünk.

Az agresszív kismalac biciklizik az erdőben. Véletlenül nekimegy egy fának, és egy hatalmasat esik. Az erdei állatok köré sereglenek, és sajnálkoznak:
– Jaj kismalac, nagyon megütötted magad? Nagyon fáj?
Mire a kismalac:
– Kuss! Én így szoktam leszállni!

Kovács anyósát megrúgja a ló, az öregasszony belehal a sérülésbe. A temetésre nagyon sokan elmennek, még a környező falvakból is.
– Mennyi ember! – csodálkozik Kovács barátja. – Ennyire szerették az anyósodat?
– Ugyan! Mind a lovamat akarja megvenni…

Sorsod drámájának nem csak szereplője, de szerzője is vagy. Magad írtad, és most is írod és játszod, szüntelenül.

Kivételekre nem lehet a világot építeni.

A gondolat elhal, mihelyt szavakban ölt testet.

Csak azok érezhetik meg szívünk titkait, akiknek a szíve úgyszintén titkokat rejt magában.

Ha nem hajlunk, akkor eltörhetünk.