Magányos énünk börtönéből menekülünk a kapcsolatokba – és a kapcsolatokból menekülünk a magányos énünkhöz.

Ha az angyalok nem segítenek, szövetkezz az ördöggel!

Kirándulj egyet.

Ahol nincs szeretet, ott semmi sincsen. Ahol kihunyt a szeretet, félelem költözik a szívekbe. Ha szeretni tudsz, nincs mitől félned.

Lehetünk egyedül, de attól még nem leszünk magányosak, és lehetünk emberek közt úgy is, hogy ugyanakkor magányosak vagyunk.

A téli álom után a medve őrült kanosan ébred fel. Nincs mit tenni, elhatározza hogy az első állatot, ami szembe jön magáévá teszi. Órákig ténfereg az erdőben, míg az egyik tisztáson ráakad a sünire.
– Hoppá – kapja föl a sünit. – Na te most az enyém leszel! Mutasd mid van!!!
– De medve, tudod hogy nekem nincs olyanom amit te keresel!
– Mivel mondtad?!

Bizony, követelem, mert szeretem, és mert szeretem, jogom van a szeméhez, a mosolyához, a kezéhez, az ajkához, az érintéséhez, a ruhájához, mindenhez, ami őt jelenti…, mert szeretem.

Két barát sétálgat az erdőben:
– Látod azt a hatalmas fát? Képzeld, tavaly két perc alatt felmásztam a tetejére.
– Ne mondd! És látta valaki?
– Aha, egy medve..

Az unalom két ember között nem a hosszan tartó fizikai együttlétből fakad. A távolságból ered, a lelki-szellemi távolságból.

Nem helyes dolog hátratekinteni, amikor utunk előre visz!