Romániában olyan rossz a helyzet, hogy még a tél is külfőldre vándorolt…

Bármilyen értelmetlen az ostobák beszéde, olykor elég ahhoz, hogy megzavarja az okos embereket.

A magány olyan kert, amelyben elszárad a lélek; az itt termő virágoknak nincs illatuk.

Két nagyon-nagyon részeg székelybácsi ül egy tó partján.
– Te, jön föl a Hold! – mondja az egyik.
– Méééér. Azt is ittunk?

Fia született székelynek. Eltelik pár év, a gyerek már jár, mosolyog, játszik. Egyetlen baj, hogy nem beszél. Betölti a hat éves kort, de semmi.
Aggódnak a szülők, orvoshoz is viszik. Az mindent rendben talál, a némaság oka számára is titok.
Az idő múlik, végül is a szülők beletörődnek. Ha nem beszél, hát nem beszél, akkor is az ő fiacskájuk.
A gyerek 14. születésnapján, ebédelni ül össze a család. A tányérokban gőzölög a húsleves.
Egyszer csak megszólal a gyerek:
– Sót!
Az egész család meglepődik.
– Jaj, de boldog vagyok! – csapja össze a kezét az anyja. – Te beszélsz fiam?
– Beszélök.
– Hát az isten szerelmére, eddig mér nem mondtál semmit?
– Eddig ölég sós vót a leves.