Közösen éltünk le éveket, s nem volt egy percünk, amely közös lett volna, annyira másképp rakódott le bennünk a múlt.

Mindig azt állítjuk, hogy mi éljük az életünket. Ugyan! Az élet él minket.

Egy olyan szemét és tetves világban, ahol még csak egy igaz barátja sem lehet az embernek, már az is nagy vigasztalás, ha egy igaz ellenséget talál.

A megbánás nem törli el a rosszaság következményeit.

Amink nincs, és sose volt, az nem hiányzik - de rettenetesen nehéz később lemondani olyasmiről, amit már megszoktunk.

Aki kapni akar, az tanuljon meg adni.

A legénybúcsút olyanoknak találták ki, akik szomorúak, amiért vége az agglegényéletüknek. Én viszont alig várom, hogy magam mögött hagyjam. Vagyis nem igazán van értelme.

Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.

Mindig a negatív megmérettetés mutatja meg, hogy ki mennyit is ér valójában.

Nem azok az ellenségeink, akik gyűlölnek bennünket, hanem akiket mi gyűlölünk.

Az érzelmek számtanában soha nem tudhatod előre, hogy az egyik ember hiánya mennyivel mélyebben érinthet, mint másé.