Minden ambiciózus ember álma, hogy becsületes emberrel kerüljön szembe.

Ha elszomorodom, ha tehetetlennek érzem magam, ha pillanatnyilag úgy érzem, hogy semmi nem lesz jobb, akkor sem veszíthetem el azt, ami életben tart: a reményt.

A remény majdnem olyan rossz, mint a félelem, ha arról van szó, hogy az ember átlépje azt a pontot, ahol fel kellene adnia.

A remény örök, különösen, ha a lehetséges megoldás nem túl emberi.

Bármilyen ádáz és kemény a sors, lehet-e nem remélni, ha odakint szépen süt a nap?

A világon bárhol várhatja az embert varázs, de azért nem sokkal valószínűbb egy párizsi kávézóban rálelni, mint egy mumbai nyomortelepen?

Bármily csalóka is a remény, mégis kellemes úton vezet el bennünket a tévedés birodalmába.

Mert az ember már csak ilyen. Ha másban nem, legalább abban reménykedik, hogy valóban a remény hal meg utoljára.

Annak, aki ma hal éhen, mit használ a jövő évi ebédben való reménykedés? A hit a lélek tápláléka, nem a testé.

Az ember legnagyobb kincsei az illúziói.

A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság.