Az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket.
A bánatot a legnehezebb elrejteni, mert az akkor is megmutatkozik, ha az ember azt hiszi, hogy tökéletesen leplezi.
Az emlékezés mindig sajnálkozás is, hogy a jót, amink volt, az idők folyamán el kellett vesztenünk, és a rossz nem lett jobbá.
Az emberek boldogtalansága gyakran fakad a kétségbeesett próbálkozásból, hogy olyasmit befolyásoljanak, ami nem tőlük függ.
A mély bánat többnyire hallgatag és rejtezkedik.
Bolond, aki a bánatot táplálja ahelyett, hogy éhen veszejtené.
Mi haszna a szomorkodásnak? Az életben hol fölfelé haladtam, hol lefelé zuhantam, de azt az egyet megtanultam, hogy eső után köpönyeg.
Senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni.
Senkit sem törölhetünk ki szívünkből anélkül, hogy helyén – ahol neve állott – egy sötét folt ne maradna vissza.
Kevés dolog van, ami úgy megviseli a pszichét és a testet, mint a haláleset és a válás. De sajnos nem lehet betiltani egyiket sem.
Az élet halad, és mindegy, hogy mennyi élvezet van benne, van szomorúság is.