Az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket.

A bánatot a legnehezebb elrejteni, mert az akkor is megmutatkozik, ha az ember azt hiszi, hogy tökéletesen leplezi.

Az emlékezés mindig sajnálkozás is, hogy a jót, amink volt, az idők folyamán el kellett vesztenünk, és a rossz nem lett jobbá.

Az emberek boldogtalansága gyakran fakad a kétségbeesett próbálkozásból, hogy olyasmit befolyásoljanak, ami nem tőlük függ.

A mély bánat többnyire hallgatag és rejtezkedik.

Bolond, aki a bánatot táplálja ahelyett, hogy éhen veszejtené.

Mi haszna a szomorkodásnak? Az életben hol fölfelé haladtam, hol lefelé zuhantam, de azt az egyet megtanultam, hogy eső után köpönyeg.

Senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni.

Senkit sem törölhetünk ki szívünkből anélkül, hogy helyén – ahol neve állott – egy sötét folt ne maradna vissza.

Kevés dolog van, ami úgy megviseli a pszichét és a testet, mint a haláleset és a válás. De sajnos nem lehet betiltani egyiket sem.

Az élet halad, és mindegy, hogy mennyi élvezet van benne, van szomorúság is.