A leghősiesebb halál sem ér annyit, mint a leghitványabb élet.

Amikor valaki meghal, akkor nem az ő élete az, amelyik megállt abban a pillanatban.

Az élet érzése olyan hatalmas volt benne, hogy a halált is csak valami szörnyű életnek képzelte.

Ha meghal is a férj vagy a feleség, akad helyette másik - mit lehet könnyebben pótolni az embernél?

Az élet kellős közepén is a halál leselkedik ránk.

Mindig túl későn érkezünk, amikor valaki meghal. Mindig.

Nem az a legnagyobb büntetés, ha te magad halsz meg, hanem ha elveszíted a szeretteidet.

A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes. Ahogy Shakespeare mondja, ha idén meghalunk, jövőre már nem kell.

Van-e gyalázatosabb, mint a nyugalom küszöbén aggódni?

Az ember eltemeti halottjait, sírjuk fölé keresztet ácsol, jelnek, hogy van valami, ami több, mint az élet.

Az öngyilkosság természeténél fogva önző, az ember előbb magára gondol, és csak azután a többiekre.