A bocsánatkérésnek számtalan mérete és formája van. Adhatunk gyémántot, virágot, vagy csak egy belülről jövő, őszinte érzést.

A megbocsátás olyan, mint egy kétsávos út: amikor megbocsátunk valakinek, magunknak is megbocsátunk.

A Megbocsátás fölrepít a csata hevében kimondott sértések fölé, hiszen azokat előbb vagy utóbb úgyis eltörli az idő, ahogy a szél is eltünteti a lábnyomokat a sivatagban.

Csak az tudja kimondani, hogy "megbocsátok neked", aki azt is ki tudja mondani, hogy "szeretlek".

A megbékélés sosem felejtés. Éppen ellenkezőleg: emlékezés, de bocsánattal teljes emlékezés.

Megbocsátani csak annak lehet, aki magának is meg tud bocsátani.

A megbocsátás luxus, pedig életmódnak kellene lennie.

Megérteni annyi, mint megbocsátani.

Becsukni vagy kinyitni egy ajtót: nem egy és ugyanaz a mozdulat-e?

A harag legnagyobb gyógyszere az idő.

Tökéletesnek kell lennünk, hogy ne kelljen megbocsátanunk mások hibáit.