Miklos Istvan
Ének: Azt hallottam…
Apa: Kézfogó lesz itt ma nálunk,
Férjhez megy a Juli lányunk.
Anya: Takarítsunk, sepregessünk,
Mire jönnek, rendben legyünk.
Maris n.: A lábunkat majd lejárjuk
A kérőket nagyon várjuk.
Kató n.: Kilenc libát megsütöttem
Három tyúkból levest főztem.
Rózsi n.: A tűzhelyen forr a gulyás
Meg a finom halpaprikás.
Ének: Hej, Vargáné…
Boris n. : Tíz kenyeret dagasztottam,
Jó kalácsot mind kiraktam,
Erzsi n.: Nagy tálon a friss pogácsa,
A sok éhes kérőt várja.
Lidi n.: Én a fánkot készítettem
Cukrot, diót, mákot törtem,
Kilenc levél tésztát gyúrtam
Még a tűzet is én fújtam.
Kislány: beszalad- Kint zene- Lakodalom van a mi utcánkban
Jönnek már a legények,
Kézfogóra vendégek.
Mari n.: Jaj, jaj, félre seprűt, kendőt,
Kérő jár a házunk előtt.
I. Legény: Sárga rigó kalitkában
Itt a kérő az utcában.
II. Legény: Be is jönnénk hogyha lehet
Ha adnának egy kis helyet.
Anya: Tessék, tessék csak bejönni.
Násznagy: Madár szállott a válura,
Megjöttünk a kézfogóra.
III. Legény: Megjöttünk a vacsorára,
Jó tepertős pogácsára.
Násznagy: Csend, most én beszélek!
Isten áldja meg házukat
Adják nekünk a lányukat.
Sárga csikó, arany nyereg,
A vőlegény derék gyerek.
Szorgalmas és nagyon dolgos,
Ügyes, vidám, takarékos.
IV. Legény: Iskolás lesz nemsokára
Szót fogad az óvodában.
V. Legény: Nem verekszik, nagyon csendes,
Nem csúszkál a jégen, havon.
VI. Legény:Gazdag legény, nem pazarló
Van jószága, két hintaló.
Kis szekere, képeskönyve,
Verset is mond már belőle.
VII. Legény: Ügyes, okos, jó legényke,
Nem válogat az ételben ,
Megissza a tejeskávét,
Murkot, lencsét, marmaládét.
Násznagy: Száz szónak is egy a vége,
Nekünk a kend lánya kéne
Csapja bele, itt a kezünk,
Julis lányát adja nekünk.
Apa: Ne is mondja sógor tovább,
Itt a kezem, nem disznóláb,
Tetszik nekünk ez a legény,
Dolgos, szófogadó, szerény.
Hogy így történt ám nem bánom,
Odaadom Julis lányom.
Ének: Ezt a kislányt…
Anya: Ez nagy öröm, komámasszony
Julis lányom hát menyasszony.
Tessék csak helyet foglalni,
Nemsokára be fog jönni.
Julis, Julis gyertek be !- Menyasszony és öt lány bejönnek, kezükben keszkendő.
I.Leány: Siettünk is hamar, gyorsan.
Megérkezett a menyasszony,
Fehér gyöngy van a nyakában,
Piros szalag a hajában.
II. Lány: Kék nefelejcs, piros szegfű
A menyasszony de gyönyörű.
Tiszta, rendes, dolgos nagyon,
Nem nézeget az ablakon.
III. leány: Elmondhatunk mindent róla,
Maga vásárol a boltban.
Mosni is tud s takarít,
Varráshoz is ért valamit.
IV. Leány: Nagyon jól főz, ügyes lány
Fehér kötény a derekán.
A hamuból pogácsát gyúr,
A sajtba szép lyukakat fúr.
V. Leány: Gazdasszony ám a javából,
Ki nem jön a kész kamrából,
A befőttre nagy a gondja,
Nem romlik el, kóstolgatja.
Vőlegény: Éppen ilyen lányt kerestem
Nagy, jó szerencsébe estem.
Anya: Hát neked Julis, tetszik-e a vőlegény?
Menyasszony: Nekem nem kell édesanyám,
Mert kinevet minden leány,
nem való még vőlegénynek,
Bajsza sincs még a szegénynek.
Násznagy: Ezen könnyen segíthetünk,
Bajusz mindig van minekünk.
Tessék itt van, felragasztjuk,
A kézfogót megtarthatjuk.
Apa: Nahát akkor fogjatok kezet!
Mind: Éljen, éljen az új pár.
Vőlegény: Kedves Julis menyasszonyom,
Itt a jegypénz, odaadom.
Menyasszony: A jegykendőm fehér selyem,
Békességben éljél velem. – a zsebkendőt átadja.
Ének: Most viszik…..
Násznagy: Jóság legyen életük
A szerencse járjon velük.
A házukra szálljon áldás,
A disznójuk legyen mázsás.
Énekek: Rámás csizmát…
Hopp Juliska….
Ettem szőlőt…
Még azt mondják…
Szerte a világon különböző történetek, babonák és szokások fűződnek a december 13-i dátumhoz. Vannak vidékek, ahova Luca fényt hoz el, a mi tájainkra pedig a gonoszt. Luca-nap alkalmából Kisné Portik Irén gyergyószentmiklósi néprajzkutató eleveníti fel a naphoz kötődő szokásokat.
Vannak nemzetek, ahol a Luca-napi ünneplés, a „fény ünnepe” – minden bizonnyal a régi pogány fényünnep folytatása. Lux latinul fényt jelent, így kerülhetett az ünnep éppen Luca napjára, a IV. századi mártírnő ünnepére. Szent Lúcia ugyanis a katolikus egyház egyik szentje. A legenda szerint az ókeresztény időkben született Siracusában, egy előkelő családban. A fiatal leány beteg édesanyja meggyógyulásáért Szent Ágotához folyamodott. Sírjánál imádkozott, ahol elaludt, és az álmában megjelenő Szent Ágota elmondta, a lány hite annyira erős, hogy az önmagában meg tudja gyógyítani édesanyját. Lúcia ekkortól szent életre kötelezte el magát, elhatározta, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meggyógyult, és megígérte a lánynak, hogy kérését támogatja, nem fogja férjhez adni. Pogány vőlegénye viszont – a nagy hozománytól elesvén – bosszút áll rajta. Ettől a fordulattól kezdődően több változata is van a legendának. Egyik történet szerint a lányt prostitúcióra kényszerítik, de Isten olyan terhessé, súlyossá tette az ő testét, hogy nem tudták elmozdítani. Amikor következőleg meg akarta gyalázni a vőlegényjelölt, saját szemét szúrta ki, hogy ne lássa gonosztevőjét. Egy másik változat szerint azért szúrta ki szemét, hogy ne láthassa azt a bálványt, amelynek ő az áldozására kényszerült. Megint más változat szerint ellenségei szúrták ki a szemét. Lúcia mindenképp a szembetegek és a vakok védőszentje a katolikus egyházban.
A Lúcia név magyar változata a Luca. Régen december 21-én, a napfordulón tartották ünnepét. Olyan fénnyel kapcsolatos pogány istennőnek a megmaradt emléke, mely katolikus vonatkozásban szent, a néphitben pedig valamilyen nagyasszony, boszorkány.
A magyar Luca névnap 1582-től, a Gergely-féle naptárreform óta december 21-ről december 13-ra került át. A napfordulói szerepénél fogva mágikus erőt, mitikus tulajdonságot kapcsoltak hozzá. A Luca-naphoz kötődő néphagyományok Kárpát-medencében egységesek; ezekből szinte minden fellelhető a Gyergyó-medencei települések valamikori népszokásai között is.
Luca-nap – termékenységi nap
Egységes elgondolás szerint Luca napja jeles termékenységi nap, ezért ekkor a tojáshozam, az állatállomány szaporasága körül forogtak a cselekvések. A gazdasszonyoknak ezen a napon ülni kellett, hogy ezt mintázza meg majd a kotló is, ne álljon fel a tojásokról. A tojáshozam szaporítására mondókákat is mondtak: „Luca, Luca kitty-kotty, az én tikom tojjon, a szomszéd tikja ne tojjon”, vagy „Luca, Luca kitty-kotty, tyúkom tojj, te csak tojj”. Luca napján nem szabad semmit kölcsönadni, mert akkor oda lesz a tojáshozam és a szaporulat.
A házhoz érkező első látogatóból jósoltak a várható állatszaporulatra. Ha Luca reggelén férfi lép először a házba, akkor a szarvasmarha-állományban a szaporodás bika lesz, s ha nő, akkor pedig ünő.
Luca napján a rontás távoltartására fokhagymát ettek, bekenték az állatok fejét, a tyúkok hátát is megfokhagymázták, az istállók, tyúkketrecek ajtaja körül kentek, hogy elüldözzék a boszorkányt.
Lucázás
Legénykék, fiúgyermekek köszöntek be a házakhoz, korommal, hamuval meghintezték a tyúkokat. Az öregasszonyok sem kerülhették el a hintezést, az ő homlokukat is bekormozták, hogy jól tudjanak ülni. Semmilyen gonoszkodásnak nem volt szabad ellentmondani, mivel Luca boszorkányként él a néphitben, éppen ezért kedvében kell járni, nehogy ártson. Ezért a lucázók is szabadon gonoszkodhattak, ha haraggal fogadták őket, akkor oda lett a tojáshozam, az állatszaporulat. Nem volt szabad háborognia a gazdának akkor sem, ha az ő kapuját leakasztották, s helyébe a szomszéd kapuját tették fel. A lucázók szétszedték a szekeret, s otthagyták, vagy a szétszedett szekér darabjait felvitték a szín tetejére, ott rakták össze. A gazda fent kellett szétszedje, darabjaiba lehordja, majd újra összerakja, és ezt mind mosolyogva. Ha káromkodott, annak a tyúkok látták kárát…
A lucázók hajnalban indultak, és arra sem volt szabad panaszkodni, ha valakit álmából vertek fel. Minden esetben meg kellett kínálni őket, a fő adomány a tojás volt.
Luca-napi jóslások
Luca napján jóslásokat is ejtenek. Ezen a napon vágnak meggyfaágat a leányos háznál. Vízbe teszik, és ha karácsonyig kihajt, következő évben a leány férjhez megy. A leányok szerencséjének jóslása végett régen Luca-galuskákat készítettek. 12 cetlire ráírták 12 kedvelt férfi nevét, a cetliket a galuskatészta közepébe helyezték. Ezeket a fövő vízbe egyszerre kellett beletenni. A víz felszínére feljövő első galuskát a lány kivette és a benne lévő cetliről megtudhatta jövendőbelije nevét. Hogy még hatásosabb legyen a jóslat, a cetlit aznap éjszakára a párnája alá helyezte.
Luca-napi szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, és ha karácsonyig minden elvetett szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani. A Luca-búzát bevitték a templomba, gyertyát szúrtak a közepébe, meggyújtották. Ez a közeledő megváltót, a várokozást, a reményt, valamint kenyérként magát Jézust jelképezte.
Jövendölés céllal készítették a Luca-pogácsát is. Annyi pogácsát kellett készíteni, ahány családtag volt. Mindenki megjelölte a sajátját, majd közepébe egy-egy szárnyas tollúját szúrták. Lerben sütötték, és senki nem kívánta, hogy a tollúja megégjen, ugyanis akinek megégett, a hiedelem szerint, az nem éri meg a következő Luca-napot. A Luca-pogácsa másik változata, hogy jóval több pogácsát készítenek, mint ahány családtag van, egyikbe egy fémpénzt lopnak bele, s aki arra ráharap, nagy szerencséje lesz a következő évben.
Luca napjától az időjárást is jósolták; kétféle Luca-kalendárium él a néphiedelemben. A hagymakalendárium úgy készül, hogy egy vöröshagymát kettévágnak, szétszedik rétegeire, és tizenkét hagymarészbe egy-egy csipet sót tesznek. Abból, hogy nedves vagy száraz lesz-e a só, következtetni lehetett a rákövetkező év hónapjainak esős, illetve száraz időjárására. Egy másik Luca-kalendárium, amikor Luca napjától karácsonyig megfigyelik a napi időjárást. Minden nap a jövő év egy-egy hónapjának felel meg, így az időjárásban is hasonlóra lehet számítani. Ezt meg szokták ismételni karácsony és vízkereszt között.
Egyik nagy tilalom, hogy Luca napján nem szabad a kemencét behevíteni, sütni. Ennek ellenére kovásztalan tésztából Luca-lepényt készítenek, amit a kályha tetején sütnek meg. Ez kell az asztalra kerüljön, ezt kell lássa Luca, mert ha nem, jövőre beomlik a kemence, elveri a jég a búzát…
Luca-szék
A legnevezetesebb népi szokás Luca székének faragása volt. A Luca-széknek tájegységenként változik a megépítési módja. Ami közös mindegyikben az, hogy készítését Luca napján kell elkezdeni és karácsony szombatján befejezni. Minden nap kötelező dolgozni vele. Gyergyó vidékén 13 féle fából készítették legények, fiatal férfiak. A széket a karácsonyi éjféli misére magával vitte készítője, ráállt, s egy lyukas fakanálon keresztül – ami székelyföldi jellegzetesség – látta meg, kik a boszorkányok. A lyukon keresztül figyelt asszonyok közül az a boszorka, akinek ördögszarvai vannak. Csakhogy a boszorkány megérzi, hogy figyelik, és üldözőbe veszi a Luca-szék készítőjét. Abban a szent helyben menekülni kell, s igen jó, ha a férfi zsebében sok mák van. Menekülés közben, amikor a boszorkányok követik, el kell szórni a mákot. Ezt a gonoszok elkezdik szedegetni, s a férfi időt nyer. A biztonság érdekében érdemes az első keresztútnál újabb adag mákot szórni, figyelemelterelésként, aztán mihamarabb hazamenni, s a Luca-széket elégetni. Mert ha a széket megkaparintják a boszorkák, akkor a legény komoly bosszúállásra számíthat, erejétől fosztják meg.
Ezek a népszokások ma már csak közmondásokban, szólás-mondásokban élnek. Máig használatos a népnyelvben: „Sokáig készül, mint a Luca széke”, „Ül, mint a háziasszony Luca napján”, vagy „Felkelhet nyugodtan, mert rég kivettük a seprűt a széke alól”.
Forrás: http://www.szekelyhon.ro
Gyergyó története a kialakulástól a határőrség szervezéséig (Tekintettel a nemzetiségi kérdésre). Írta: Kölönte Béla főgimn. tanár. Ára 3 korona, Gyergyószentmiklóson. 8-adrét, 154. l.)
A nevek eredete évszázadok multán rendesen elhomályosul s a késő utókor többnyire regényes mesékkel, vagy üres szómagyarázatokkal igyekszik pótolni a tudás hiányát.
Ez lett a sorsa a „Gyergyó"- névnek is, melyet az újabb kor nem értvén, mesés szójátékokkal igyekeztek megfejteni.
E napokban jelent meg egy jeles és sok tekintetben érdekes és tanulságos munka „Gyergyó története", mely „Gyergyó neve" fejezetében összeállítja az eddigi névmagyarázatokat s maga is igyekszik megfejteni. Közel jár az igazsághoz, de a rejtély nála is megoldatlan marad. Ez késztet a névről már régebben kiforrott véleményem előadására.
Timon Sámuel a száz évvel ezelőtt élt történetíró igen naiv névmagyarázattal próbálkozik. Egy öreg asszony biztathatta — szerinte — az oda költözésre az embereket a „jer, jó" szavakkal, melyeket ő (nem lévén foga!) „gyer, gyó"-nak mondogatott.
Ilyen naiv az a népies szómagyarázat is, melyet Kölönte jegyzett fel, aként, hogy a hagyomány szerint a Lázár család ősei száműzetésükben Toplica (Maroshévíz) felől a gyergyai fennsíkra érkezvén, előre küldték szolgájukat, letelepülésre alkalmas hely keresésére. A György nevű szolga mutatóban (akár csak Árpád követei) földet és vizet vitt vissza, melynek láttára így kiáltott fel az új hont foglaló Lázár: „György, jó föld ez!" E felkiáltás első két szavából lett volna a Gyergyó név!
Losteiner Lénárd, a XVIII. század végén a csíksomlyai zárda tudós szerzetese és történetírója, szintén a György névtől származtatja, amely szerinte azé a népvezérré lehetett, aki Attila hadai töredékét oda vezette és letelepítette. A vezér ezért a hálás néptől jó-nak (hunok) neveztetvén, az ő emlékezetére nevezték el az új hazát „ György jó", rövidítve Gyergyónak.
Akadt olyan vélemény is, mely Georgiától származtatta, e tájról jött őseink emlékezetére. Pray György a tudós történetíró Szent-György nevétől véli eredeztetni. Kölönte legújabban megjelent művében „a Pray sejtelmének, mely a György névtől származtatja, ad igazat." ő a György névből a Gyergyót úgy véli származtatni, hogy az első pápai dézmák olasz írója a latin Georgius név helyet olaszosan „Georgio"-t írván, ebből lett volna Gyergyó a magyar kiejtésben.
Erre csak annyit jegyzünk meg, hogy a helyneveket a nép adja, s olasz írótól magyar nép nem vehet át elferdített magyar helynevet.
Egyben azonban igaza van Kölöntének és elődjeinek (amit ösztönszerűleg éreztek, ha nem is tudtak megmagyarázni), hogy a Gyergyó névben a György névnek kell lappangania.
Tényleg benne lappang a György, és pedig a "jó"-val együtt, mint ahogy a népies szószármaztatás sejtette. Csakhogy ez a Jó" nem a tulajdonságot jelző (bonus) melléknév, hanem a vizet, patakot, folyót jelentő régi magyar főnévi „jó" szócska.
Ezzel a folyót jelentő „Jó" szóval találkozunk számos folyónevünk képzésében. Ilyen a Sajó (Sav-jó, Só folyó), Berettyó (Berek- jó), Székelyó (Székely-jó), Hejő (Hév-jó), Disznájó (Disznó-folyó). Ilyen összetétel valószínűleg a Sio, Tápio név is. Hunfalvy Pál „Etnographia"-jában a Küküllőt is a Kockel jó-ból származtatja.
Zolnai Gyula „Magyar oklevéltára" számos példát hoz fel erre a „Jó, fluvius, flussz" szó alatt a középkori oklevelekből. Pl. 1228: Sójó, 1363: In fluvio Hewyo, 1364: de Gyznoyow (Gyisznó-jó), 1408: ad fluvium Zekelyo, 1435: ad fluvium Berekyo stb.
A M. Nyelvtörténeti szótárban van egy kitűnő példa a „Jó (fluvius, fluss)" szó alatt. „Pratum, quod Kethyoukyzi vocatur" 1246, 1408-ból (t. i. Két-jó-közi nevű rét), Berukio (ma Berettyó) 1255. Ad fluvium Souyou et usque ad castrum salis (Anonymusnál), fluviusHeujon (Hejő).
Ezt a folyót (patakot is) jelentő „jó" főnevet sejtetten én már rég a Gyergyó névben a György névvel összeköttetésben. Annál is inkább, mert a György szónak a magyar nyelv természete szerint megvan a Gyergy változata is a régi nyelvben.
Egyszer tanítványaim előtt fölvetettem a kérdést, hogy a gyergyai fiúk nem ismernek-é Gyergyó határában valamely György névvel összekötött folyónevet? Blényesi János tanítványom jelentkezett, hogy o ismer ilyet: Ott van Györgypataka Gyergyószentmiklós határában.
Elővettük a katonai térképet s azt láttuk benne, hogy a Szentmiklóson átfolyó Békénypatak mellékvize a Nagy Györgypatak és a Kis Györgypatak.
Ezzel feltaláltuk a Kolumbus tojását. A Györgypatakában máig is megvan a Ggörgy-jó (Györgyfolyó) neve, miből a Gyergyó név származott.
Az első telepítő Györgytől, ki valószínűleg a tatárjárás alatt ide menekülve az első telepet alkotta, nevezték a helyet Gyergy-jónak s ettől nyerte nevét később az egész vidék.
Lehet, hogy a néphagyománynak abban is igaza van, hogy ez az első telepítő György a gróf Lázár-család őse lehetett, mert ez a család már a középkorban vezérszerepet játszik Gyergyó történetében.
A néphagyomány tehát jó nyomon járt, de az utódok elfelejtették, hogy nem „jó György!" de a „György jó" (Györgyfolyó) a Gyergyó név őse.
Szádeczky Lajos
Forrás: Az Erdélyi-Kárpát Egyesület Folyóirata
