Miklos Istvan

Miklos Istvan

Mint a bokrot, minden veri. 

Jobb neked a nagy bokor mellett.

Nyul vitéznek bokor a vára.

Bokorral együtt lövik a nyulat.

Mikor isten nyulat teremtett, bokorról is gondoskodott.

A bokor a tolvajt is befogadja.

Félre bokor, jön a fa.

Csonttal üti bokáját.

Igaz barátságot nem bográcsban főzik. 

Sok petrenczébül válik a jó boglya.

Ki bogár után indul, keringőbe készül. 

Ének:         Azt hallottam…

Apa:          Kézfogó lesz itt ma nálunk,

                 Férjhez megy a Juli lányunk.

Anya:        Takarítsunk, sepregessünk,

                  Mire jönnek, rendben legyünk.

Maris n.:     A lábunkat majd lejárjuk

                  A kérőket nagyon várjuk.

Kató n.:     Kilenc libát megsütöttem

                  Három tyúkból levest főztem.

Rózsi n.:     A tűzhelyen forr a gulyás

                  Meg a finom halpaprikás.

Ének:         Hej, Vargáné…

Boris n. :    Tíz kenyeret dagasztottam,

                  Jó kalácsot mind kiraktam,

Erzsi n.:     Nagy tálon a friss pogácsa,

                  A sok éhes kérőt várja.

Lidi n.:       Én a fánkot készítettem

                  Cukrot, diót, mákot törtem,

                  Kilenc levél tésztát gyúrtam

                  Még a tűzet is én fújtam.

Kislány:      beszalad- Kint zene- Lakodalom van a mi utcánkban

                   Jönnek már a legények,

                   Kézfogóra vendégek.

Mari n.:       Jaj, jaj, félre seprűt, kendőt,

                   Kérő jár a házunk előtt.

I. Legény:   Sárga rigó kalitkában

                   Itt a kérő az utcában.

II. Legény:  Be is jönnénk hogyha lehet

                   Ha adnának egy kis helyet.

Anya:          Tessék, tessék csak bejönni.

Násznagy:  Madár szállott a válura,

                   Megjöttünk a kézfogóra.

III. Legény: Megjöttünk a vacsorára,

                    Jó tepertős pogácsára.

Násznagy:   Csend, most én beszélek!

                   Isten áldja meg házukat

                   Adják nekünk a lányukat.

                   Sárga csikó, arany nyereg,

                   A vőlegény derék gyerek.

                   Szorgalmas és nagyon dolgos,

                   Ügyes, vidám, takarékos.

IV. Legény: Iskolás lesz nemsokára

                   Szót fogad az óvodában.

V. Legény: Nem verekszik, nagyon csendes,

                  Nem csúszkál a jégen, havon.

VI. Legény:Gazdag legény, nem pazarló

                  Van jószága, két hintaló.

                  Kis szekere, képeskönyve,

                  Verset is mond már belőle.

VII. Legény:   Ügyes, okos, jó legényke,

                      Nem válogat az ételben ,

                      Megissza a tejeskávét,

                      Murkot, lencsét, marmaládét.

Násznagy: Száz szónak is egy a vége,

                   Nekünk a kend lánya kéne

                   Csapja bele, itt a kezünk,

                   Julis lányát adja nekünk.

Apa:           Ne is mondja sógor tovább,

                  Itt a kezem, nem disznóláb,

                  Tetszik nekünk ez a legény,

                  Dolgos, szófogadó, szerény.

                  Hogy így történt ám nem bánom,

                  Odaadom Julis lányom.

Ének:          Ezt a kislányt…

Anya:          Ez nagy öröm, komámasszony

                   Julis lányom hát menyasszony.

                   Tessék csak helyet foglalni,

                   Nemsokára be fog jönni.

                   Julis, Julis gyertek be !- Menyasszony és öt lány bejönnek, kezükben keszkendő.

 

I.Leány:     Siettünk is hamar, gyorsan.

                  Megérkezett a  menyasszony,

                  Fehér gyöngy van a nyakában,

                  Piros szalag a hajában.

II. Lány:     Kék nefelejcs, piros szegfű

                  A menyasszony de gyönyörű.

                  Tiszta, rendes, dolgos nagyon,

                  Nem nézeget az ablakon.

III. leány:  Elmondhatunk mindent róla,

                 Maga vásárol a boltban.

                 Mosni is tud s takarít,

                 Varráshoz is ért valamit.

IV. Leány: Nagyon jól főz, ügyes lány

                  Fehér kötény a derekán.

                  A hamuból pogácsát gyúr,

                  A sajtba szép lyukakat fúr.

V. Leány:   Gazdasszony ám a javából,

                 Ki nem jön a kész kamrából,

                 A befőttre nagy a gondja,

                 Nem romlik el, kóstolgatja.

Vőlegény: Éppen ilyen lányt kerestem

                 Nagy, jó szerencsébe estem.

Anya:        Hát neked Julis, tetszik-e a vőlegény?

Menyasszony: Nekem nem kell édesanyám,

                          Mert kinevet minden leány,

                          nem való még vőlegénynek,

                          Bajsza sincs még a szegénynek.

Násznagy:   Ezen könnyen segíthetünk,

                   Bajusz mindig van minekünk.

                   Tessék itt van, felragasztjuk,

                   A kézfogót megtarthatjuk.

Apa:            Nahát akkor fogjatok kezet!

Mind:           Éljen, éljen az új pár.

Vőlegény:    Kedves Julis menyasszonyom,

                   Itt a jegypénz, odaadom.

Menyasszony:   A jegykendőm fehér selyem,

                         Békességben éljél velem. – a zsebkendőt átadja.

Ének:                Most viszik…..

Násznagy:        Jóság legyen életük

                        A szerencse járjon velük.

                        A házukra szálljon áldás,

                        A disznójuk legyen mázsás.

Énekek:           Rámás csizmát…

                        Hopp Juliska….

                        Ettem szőlőt…

                        Még azt mondják…      

Szerte a világon különböző történetek, babonák és szokások fűződnek a december 13-i dátumhoz. Vannak vidékek, ahova Luca fényt hoz el, a mi tájainkra pedig a gonoszt. Luca-nap alkalmából Kisné Portik Irén gyergyószentmiklósi néprajzkutató eleveníti fel a naphoz kötődő szokásokat.

Vannak nemzetek, ahol a Luca-napi ünneplés, a „fény ünnepe” – minden bizonnyal a régi pogány fényünnep folytatása. Lux latinul fényt jelent, így kerülhetett az ünnep éppen Luca napjára, a IV. századi mártírnő ünnepére. Szent Lúcia ugyanis a katolikus egyház egyik szentje. A legenda szerint az ókeresztény időkben született Siracusában, egy előkelő családban. A fiatal leány beteg édesanyja meggyógyulásáért Szent Ágotához folyamodott. Sírjánál imádkozott, ahol elaludt, és az álmában megjelenő Szent Ágota elmondta, a lány hite annyira erős, hogy az önmagában meg tudja gyógyítani édesanyját. Lúcia ekkortól szent életre kötelezte el magát, elhatározta, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meggyógyult, és megígérte a lánynak, hogy kérését támogatja, nem fogja férjhez adni. Pogány vőlegénye viszont – a nagy hozománytól elesvén – bosszút áll rajta. Ettől a fordulattól kezdődően több változata is van a legendának. Egyik történet szerint a lányt prostitúcióra kényszerítik, de Isten olyan terhessé, súlyossá tette az ő testét, hogy nem tudták elmozdítani. Amikor következőleg meg akarta gyalázni a vőlegényjelölt, saját szemét szúrta ki, hogy ne lássa gonosztevőjét. Egy másik változat szerint azért szúrta ki szemét, hogy ne láthassa azt a bálványt, amelynek ő az áldozására kényszerült. Megint más változat szerint ellenségei szúrták ki a szemét. Lúcia mindenképp a szembetegek és a vakok védőszentje a katolikus egyházban.

A Lúcia név magyar változata a Luca. Régen december 21-én, a napfordulón tartották ünnepét. Olyan fénnyel kapcsolatos pogány istennőnek a megmaradt emléke, mely katolikus vonatkozásban szent, a néphitben pedig valamilyen nagyasszony, boszorkány.

A magyar Luca névnap 1582-től, a Gergely-féle naptárreform óta december 21-ről december 13-ra került át. A napfordulói szerepénél fogva mágikus erőt, mitikus tulajdonságot kapcsoltak hozzá. A Luca-naphoz kötődő néphagyományok Kárpát-medencében egységesek; ezekből szinte minden fellelhető a Gyergyó-medencei települések valamikori népszokásai között is.

Luca-nap – termékenységi nap

Egységes elgondolás szerint Luca napja jeles termékenységi nap, ezért ekkor a tojáshozam, az állatállomány szaporasága körül forogtak a cselekvések. A gazdasszonyoknak ezen a napon ülni kellett, hogy ezt mintázza meg majd a kotló is, ne álljon fel a tojásokról. A tojáshozam szaporítására mondókákat is mondtak: „Luca, Luca kitty-kotty, az én tikom tojjon, a szomszéd tikja ne tojjon”, vagy „Luca, Luca kitty-kotty, tyúkom tojj, te csak tojj”.  Luca napján nem szabad semmit kölcsönadni, mert akkor oda lesz a tojáshozam és a szaporulat.

A házhoz érkező első látogatóból jósoltak a várható állatszaporulatra. Ha Luca reggelén férfi lép először a házba, akkor a szarvasmarha-állományban a szaporodás bika lesz, s ha nő, akkor pedig ünő.

Luca napján a rontás távoltartására fokhagymát ettek, bekenték az állatok fejét, a tyúkok hátát is megfokhagymázták, az istállók, tyúkketrecek ajtaja körül kentek, hogy elüldözzék a boszorkányt.

Lucázás

Legénykék, fiúgyermekek köszöntek be a házakhoz, korommal, hamuval meghintezték a tyúkokat. Az öregasszonyok sem kerülhették el a hintezést, az ő homlokukat is bekormozták, hogy jól tudjanak ülni. Semmilyen gonoszkodásnak nem volt szabad ellentmondani, mivel Luca boszorkányként él a néphitben, éppen ezért kedvében kell járni, nehogy ártson. Ezért a lucázók is szabadon gonoszkodhattak, ha haraggal fogadták őket, akkor oda lett a tojáshozam, az állatszaporulat. Nem volt szabad háborognia a gazdának akkor sem, ha az ő kapuját leakasztották, s helyébe a szomszéd kapuját tették fel. A lucázók szétszedték a szekeret, s otthagyták, vagy a szétszedett szekér darabjait felvitték a szín tetejére, ott rakták össze. A gazda fent kellett szétszedje, darabjaiba lehordja, majd újra összerakja, és ezt mind mosolyogva. Ha káromkodott, annak a tyúkok látták kárát…

A lucázók hajnalban indultak, és arra sem volt szabad panaszkodni, ha valakit álmából vertek fel. Minden esetben meg kellett kínálni őket, a fő adomány a tojás volt.

Luca-napi jóslások

Luca napján jóslásokat is ejtenek. Ezen a napon vágnak meggyfaágat a leányos háznál. Vízbe teszik, és ha karácsonyig kihajt, következő évben a leány férjhez megy. A leányok szerencséjének jóslása végett régen Luca-galuskákat készítettek. 12 cetlire ráírták 12 kedvelt férfi nevét, a cetliket a galuskatészta közepébe helyezték. Ezeket a fövő vízbe egyszerre kellett beletenni. A víz felszínére feljövő első galuskát a lány kivette és a benne lévő cetliről megtudhatta jövendőbelije nevét. Hogy még hatásosabb legyen a jóslat, a cetlit aznap éjszakára a párnája alá helyezte.

Luca-napi szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, és ha karácsonyig minden elvetett szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani. A Luca-búzát bevitték a templomba, gyertyát szúrtak a közepébe, meggyújtották. Ez a közeledő megváltót, a várokozást, a reményt, valamint kenyérként magát Jézust jelképezte.

Jövendölés céllal készítették a Luca-pogácsát is. Annyi pogácsát kellett készíteni, ahány családtag volt. Mindenki megjelölte a sajátját, majd közepébe egy-egy szárnyas tollúját szúrták. Lerben sütötték, és senki nem kívánta, hogy a tollúja megégjen, ugyanis akinek megégett, a hiedelem szerint, az nem éri meg a következő Luca-napot. A Luca-pogácsa másik változata, hogy jóval több pogácsát készítenek, mint ahány családtag van, egyikbe egy fémpénzt lopnak bele, s aki arra ráharap, nagy szerencséje lesz a következő évben.

Luca napjától az időjárást is jósolták; kétféle Luca-kalendárium él a néphiedelemben. A hagymakalendárium úgy készül, hogy egy vöröshagymát kettévágnak, szétszedik rétegeire, és tizenkét hagymarészbe egy-egy csipet sót tesznek. Abból, hogy nedves vagy száraz lesz-e a só, következtetni lehetett a rákövetkező év hónapjainak esős, illetve száraz időjárására. Egy másik Luca-kalendárium, amikor Luca napjától karácsonyig megfigyelik a napi időjárást. Minden nap a jövő év egy-egy hónapjának felel meg, így az időjárásban is hasonlóra lehet számítani. Ezt meg szokták ismételni karácsony és vízkereszt között.

Egyik nagy tilalom, hogy Luca napján nem szabad a kemencét behevíteni, sütni. Ennek ellenére kovásztalan tésztából Luca-lepényt készítenek, amit a kályha tetején sütnek meg.  Ez kell az asztalra kerüljön, ezt kell lássa Luca, mert ha nem, jövőre beomlik a kemence, elveri a jég a búzát…

Luca-szék

A legnevezetesebb népi szokás Luca székének faragása volt. A Luca-széknek tájegységenként változik a megépítési módja. Ami közös mindegyikben az, hogy készítését Luca napján kell elkezdeni és karácsony szombatján befejezni. Minden nap kötelező dolgozni vele. Gyergyó vidékén 13 féle fából készítették legények, fiatal férfiak. A széket a karácsonyi éjféli misére magával vitte készítője, ráállt, s egy lyukas fakanálon keresztül – ami székelyföldi jellegzetesség – látta meg, kik a boszorkányok. A lyukon keresztül figyelt asszonyok közül az a boszorka, akinek ördögszarvai vannak. Csakhogy a boszorkány megérzi, hogy figyelik, és üldözőbe veszi a Luca-szék készítőjét. Abban a szent helyben menekülni kell, s igen jó, ha a férfi zsebében sok mák van. Menekülés közben, amikor a boszorkányok követik, el kell szórni a mákot. Ezt a gonoszok elkezdik szedegetni, s a férfi időt nyer. A biztonság érdekében érdemes az első keresztútnál újabb adag mákot szórni, figyelemelterelésként, aztán mihamarabb hazamenni, s a Luca-széket elégetni. Mert ha a széket megkaparintják a boszorkák, akkor a legény komoly bosszúállásra számíthat, erejétől fosztják meg.

Ezek a népszokások ma már csak közmondásokban, szólás-mondásokban élnek. Máig használatos a népnyelvben: „Sokáig készül, mint a Luca széke”, „Ül, mint a háziasszony Luca napján”, vagy „Felkelhet nyugodtan, mert rég kivettük a seprűt a széke alól”.


Forrás: http://www.szekelyhon.ro

 

Gyergyó története a kialakulástól a határőrség szervezéséig (Tekintettel a nemzetiségi kérdésre). Írta: Kölönte Béla főgimn. tanár. Ára 3 korona, Gyergyószentmiklóson. 8-adrét, 154. l.)

A nevek eredete évszázadok multán rendesen elhomályosul s a késő utókor többnyire regényes mesékkel, vagy üres szómagyarázatokkal igyekszik pótolni a tudás hiányát.

Ez lett a sorsa a „Gyergyó"- névnek is, melyet az újabb kor nem értvén, mesés szójátékokkal igyekeztek megfejteni.

E napokban jelent meg egy jeles és sok tekintetben érdekes és tanulságos munka „Gyergyó története", mely „Gyergyó neve" fejezetében összeállítja az eddigi névmagyarázatokat s maga is igyekszik megfejteni. Közel jár az igazsághoz, de a rejtély nála is megoldatlan marad. Ez késztet a névről már régebben kiforrott véleményem előadására.

Timon Sámuel a száz évvel ezelőtt élt történetíró igen naiv névmagyarázattal próbálkozik. Egy öreg asszony biztathatta — szerinte — az oda költözésre az embereket a „jer, jó" szavakkal, melyeket ő (nem lévén foga!) „gyer, gyó"-nak mondogatott.

Ilyen naiv az a népies szómagyarázat is, melyet Kölönte jegyzett fel, aként, hogy a hagyomány szerint a Lázár család ősei száműzetésükben Toplica (Maroshévíz) felől a gyergyai fennsíkra érkezvén, előre küldték szolgájukat, letelepülésre alkalmas hely keresésére. A György nevű szolga mutatóban (akár csak Árpád követei) földet és vizet vitt vissza, melynek láttára így kiáltott fel az új hont foglaló Lázár: „György, jó föld ez!" E felkiáltás első két szavából lett volna a Gyergyó név!

Losteiner Lénárd, a XVIII. század végén a csíksomlyai zárda tudós szerzetese és történetírója, szintén a György névtől származtatja, amely szerinte azé a népvezérré lehetett, aki Attila hadai töredékét oda vezette és letelepítette. A vezér ezért a hálás néptől jó-nak (hunok) neveztetvén, az ő emlékezetére nevezték el az új hazát „ György jó", rövidítve Gyergyónak.

Akadt olyan vélemény is, mely Georgiától származtatta, e tájról jött őseink emlékezetére. Pray György a tudós történetíró Szent-György nevétől véli eredeztetni. Kölönte legújabban megjelent művében „a Pray sejtelmének, mely a György névtől származtatja, ad igazat." ő a György névből a Gyergyót úgy véli származtatni, hogy az első pápai dézmák olasz írója a latin Georgius név helyet olaszosan „Georgio"-t írván, ebből lett volna Gyergyó a magyar kiejtésben.

Erre csak annyit jegyzünk meg, hogy a helyneveket a nép adja, s olasz írótól magyar nép nem vehet át elferdített magyar helynevet.

Egyben azonban igaza van Kölöntének és elődjeinek (amit ösztönszerűleg éreztek, ha nem is tudtak megmagyarázni), hogy a Gyergyó névben a György névnek kell lappangania.

Tényleg benne lappang a György, és pedig a "jó"-val együtt, mint ahogy a népies szószármaztatás sejtette. Csakhogy ez a Jó" nem a tulajdonságot jelző (bonus) melléknév, hanem a vizet, patakot, folyót jelentő régi magyar főnévi „jó" szócska.

Ezzel a folyót jelentő „Jó" szóval találkozunk számos folyónevünk képzésében. Ilyen a Sajó (Sav-jó, Só folyó), Berettyó (Berek- jó), Székelyó (Székely-jó), Hejő (Hév-jó), Disznájó (Disznó-folyó). Ilyen összetétel valószínűleg a Sio, Tápio név is. Hunfalvy Pál „Etnographia"-jában a Küküllőt is a Kockel jó-ból származtatja.

Zolnai Gyula „Magyar oklevéltára" számos példát hoz fel erre a „Jó, fluvius, flussz" szó alatt a középkori oklevelekből. Pl. 1228: Sójó, 1363: In fluvio Hewyo, 1364: de Gyznoyow (Gyisznó-jó), 1408: ad fluvium Zekelyo, 1435: ad fluvium Berekyo stb.

A M. Nyelvtörténeti szótárban van egy kitűnő példa a „Jó (fluvius, fluss)" szó alatt. „Pratum, quod Kethyoukyzi vocatur" 1246, 1408-ból (t. i. Két-jó-közi nevű rét), Berukio (ma Berettyó) 1255. Ad fluvium Souyou et usque ad castrum salis (Anonymusnál), fluviusHeujon (Hejő).

Ezt a folyót (patakot is) jelentő „jó" főnevet sejtetten én már rég a Gyergyó névben a György névvel összeköttetésben. Annál is inkább, mert a György szónak a magyar nyelv természete szerint megvan a Gyergy változata is a régi nyelvben.

Egyszer tanítványaim előtt fölvetettem a kérdést, hogy a gyergyai fiúk nem ismernek-é Gyergyó határában valamely György névvel összekötött folyónevet? Blényesi János tanítványom jelentkezett, hogy o ismer ilyet: Ott van Györgypataka Gyergyószentmiklós határában.

Elővettük a katonai térképet s azt láttuk benne, hogy a Szentmiklóson átfolyó Békénypatak mellékvize a Nagy Györgypatak és a Kis Györgypatak.

Ezzel feltaláltuk a Kolumbus tojását. A Györgypatakában máig is megvan a Ggörgy-jó (Györgyfolyó) neve, miből a Gyergyó név származott.

Az első telepítő Györgytől, ki valószínűleg a tatárjárás alatt ide menekülve az első telepet alkotta, nevezték a helyet Gyergy-jónak s ettől nyerte nevét később az egész vidék.

Lehet, hogy a néphagyománynak abban is igaza van, hogy ez az első telepítő György a gróf Lázár-család őse lehetett, mert ez a család már a középkorban vezérszerepet játszik Gyergyó történetében.

A néphagyomány tehát jó nyomon járt, de az utódok elfelejtették, hogy nem „jó György!" de a „György jó" (Györgyfolyó) a Gyergyó név őse.

Szádeczky Lajos


Forrás: Az Erdélyi-Kárpát Egyesület Folyóirata

 

9. oldal / 9

 friss tartalom minden megtekintesnél 
több mint  40.000 bejegyzés
neked készítve

----------------------------------------------------------------- 
Köszönet | Felhasználási feltételek | Adatkezelés | Impresszum

~  demo oldal, fejlesztés alatt ~
~  számtalan kép és cikk csak illusztrációs jellegű ~