Kinek-kinek megvan a maga baja.
Megy a székely a fiával horgászni. Kieveznek a csónakkal, belógatják a csalit, majd leülnek. Egy félóra múlva megkérdi a gyerek:
– Édesapám, miért lebeg a csónak a víz tetején?
– Azt én nem tudom – mondja az öreg.
Eltelik egy újabb félóra.
– Édesapám, a halak hogyan tudnak levegőt venni a víz alatt? – kérdi ismét a gyerek.
– Hát azt én nem tudom – feleli az öreg.
Kis idő múlva:
– Édesapám, miért kék az ég? – kérdi a gyerek.
– Azt nem tudom – mondja újra az öreg.
– És édesapám, nem baj, hogy ilyen sokat kérdezek?
– Nem baj fiam, ha nem kérdezel, akkor nem is okosodsz!
A bölcsek kinn a világban válnak nagykorúvá, az élet szennye és fájdalma közepette.
Az ember olyan, mint a felhők odafent. Úsznak az égen, találkoznak egy másik felhővel, aztán majd kiderül, hogy mi lesz velük. Eggyé olvadnak-e, vagy úsznak tovább külön-külön az ég vizében.
A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több.
Az ember fokonként azonosul a neki szánt vagy rákényszerített szereppel, akár megfelel ez a szerep személyiségének, akár nem.
Egy centiméter üzlet többet ér, mint egy kilométer műveltség.
– Mindig ezek a borzasztó anyósviccek! Meg kell mondanom, én egészen jól kijövök az anyósommal.
– Hol lakik?
– Dél-Afrikában.