Megy a székely a fiával horgászni. Kieveznek a csónakkal, belógatják a csalit, majd leülnek. Egy félóra múlva megkérdi a gyerek:
– Édesapám, miért lebeg a csónak a víz tetején?
– Azt én nem tudom – mondja az öreg.
Eltelik egy újabb félóra.
– Édesapám, a halak hogyan tudnak levegőt venni a víz alatt? – kérdi ismét a gyerek.
– Hát azt én nem tudom – feleli az öreg.
Kis idő múlva:
– Édesapám, miért kék az ég? – kérdi a gyerek.
– Azt nem tudom – mondja újra az öreg.
– És édesapám, nem baj, hogy ilyen sokat kérdezek?
– Nem baj fiam, ha nem kérdezel, akkor nem is okosodsz!

Az, hogy „nincs”, hogy „elveszett”, hogy „elhagyott”, hogy „elmúlt” – fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.

Aki nem szereti saját magát, mást sem tud szeretni, s akkor mire jó az egész ember?

– Szeretsz?
– Szeretlek – feleltem.
– Fogalmam sincs, miért…
– Mert csupa szeretet vagy, csupa melegség, mert vág az agyad, tele vagy ötletszikrával, mert minden érdekel, mert van benned felelősségérzet, mert élvezet veled lenni, mert szépen, érthetően beszélsz, mert mindennek a jó oldalát látod meg, mert érzékeny vagy, ezenkívül értelmes, kreatív, higgadt, sokoldalú, gyakorlatias, szabadságszerető, vállalkozó kedvű, szép, tehetséges, rendszerető, belátó, titokzatos, mindig más, kíváncsi, jókedvű, kiismerhetetlen, erős, határozott, kalandvágyó, komoly, megfélemlíthetetlen és bölcs.

Biztonságosabban jársz a saját sötétségedben, mint más világosságában.

Mindig látjuk, melyik lenne a legjobb út, de mindig azon az úton járunk, amelyikhez hozzászoktunk.

A bölcs éppen azért bölcs, mert szeret. A bolond pedig azért bolond, mert azt hiszi, hogy megértheti a szerelem lényegét.