Ellenségeink rólunk alkotott véleménye közelebb jár az igazsághoz, mint a magunké.

Szőke nő telefonál a tűzoltóságra:
– Halló, segítsenek kérem! Tűz ütött ki a lakásban.
– Értem. És hol van az a tűz?
– Hát, a konyhában, meg már az egyik szobában is!
– Úgy értem, hogy jutunk oda?
– Miért, az a nagy piros autójuk már nincs meg?

Székely bácsi meséli:
– A minap öt politikus hajtott vagy százötvennel, nekimentek a fának, és szanaszét repültek.
– És most hol vannak a sérültek? Eltemettem az összeset.
– Úristen és, ha még éltek?
– Hát, egyik-másik szólt, hogy Ő még él, de én bizony már nem tudok hinni ezeknek…

Kezdetben a szenvedély idegen, később vendég és végül úr a házban.

Szép dolog a reménység, nemes a küzdés, de a végén úgyis csak a balvégzet dönt.

Az emberek tisztelik a halált, mert joggal úgy vélik, hogy ha tiszteletre méltó dolog meghalni, mindenki bizonyos lehet afelől, hogy legalább egyszer tisztelni fogják.

Szemrehányást csak titokban tegyél a barátodnak, dicsérni viszont nyilvánosan dicsérd.

Nem az a legnagyobb dicsőség, ha soha nem bukunk el, hanem ha valahányszor elbukunk, mindig talpra állunk.