Rosz gazda, ki maga házára egy szeget faragni nem tud.
Az emberek hibái mindig megfelelnek annak a körnek, amelybe tartoznak.
Két öreg kártyázik az öregek otthonában, mint minden nap már 35 éve. Egyiküknek állandó problémája van a kártyalapok megjegyzésével, így állandóan a felesége segít neki. Egyik nap azonban teljesen egyedül játszik, minden lapra emlékszik. Megkérdi a barátja:
– Öregem, ezt meg hogyan csináltad?
– A feleségem beíratott egy memóriafejlesztő iskolába, azóta semmi gondom a memóriámmal.
– És mi a neve ennek az iskolának?
– Ööö… hogy is hívják azt a virágot, ami szúrós és vörös színű?
– Rózsa.
– Hé, Rózsa, mi a neve annak a memóriafejlesztő iskolának?
Az írás nemcsak egy gondolat kifejezése, hanem az eltöprengés minden egyes szó jelentésén.
A közlekedési lámpát először 1914-ben kezdték használni Amerikában. Még nem volt sárga jelzése, csak piros és zöld.
A félelem addig a pillanatig létezik, amíg az elkerülhetetlenül be nem következik. (…) Utána már nem szabad erőt pazarolnunk rá.
A rövidlátó, szemüveges tanárnő kezdi elveszíteni a türelmét.
– Te, ott hátul. Mikor volt az Aranybulla?
– Tudom is én…
– Mikor volt a tatárjárás?
– Tudja a fene.
– De hiszen ezt a múlt órán tanultuk. Mit csináltál tegnap este?
– A kocsmában voltam. Megittunk pár üveg sört a haverokkal.
– És… és ezt csak így kijelented? Hogyan akarsz átmenni a vizsgán?
– Sehogy. Én a vízvezetékszerelő vagyok, és a fűtőtestet jöttem megjavítani.
Jéghegyek vagyunk önmagunk óceánjában, egytized rész, ami látszik belőlünk, kilenctized lenn van a mélyben.
Semmiféle megbánás nem teheti jóvá az elmulasztott lehetőségeket.