Bolond a táncz ugrás nélkül.
Bolond a táncz ugrás nélkül.
A zene nagyszerű menekülési lehetőséget kínál.
Minden az időzítésen múlik. Egy másodperc, egy perc, egy óra mindent megváltoztathat. Annyi minden múlik ezeken a dolgokon – apró kis pillanatok, amelyek az életet alkotják.


Minél rövidebb idő alatt, minél nagyobb pofonokat ad az élet valakinek, annál nagyobb sansza lesz úgy dönteni, hogy változtasson az életén.
Sose harcolj a sorsod ellen, mert azt veszítheted el, aki neked a legdrágább.
Akinek pénz van a keze ügyében, annak lopnia kell.


A szerelemben a nők legtöbbre becsülik a rablót, nem haragszanak a tolvajra, de megvetik a koldust.
Olyan asszonynak látszott, aki körül viharok dúlhatnak, de a lelkét meg sem érintheti semmi.
Az ember mindig azzal nyit, hogy megvesztegethetetlen. Így akik meg akarják vesztegetni, úgy érzik majd, hogy elértek valamit.


Ha annyira tisztelnénk a gyerekeinket, mint a szüleinket, akkor nagyon jó gyerekkoruk lenne.