Vajon az idő mit jelent? A nap huszonnégy órából, pillanatok végtelen sorából áll. Minden pillanatot ki kell használnunk, amikor csinálunk valamit, vagy épp csak elmélkedünk az életről.

Sorsod drámájának nem csak szereplője, de szerzője is vagy. Magad írtad, és most is írod és játszod, szüntelenül.

Gyermekeinknek örökségül tisztességérzetet, s ne aranyat hagyjunk.

Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben.

Kosarazzatok a felhajtótokon, a parkban, az iskolátokban, vagy bárhol, ahol megfelelő a terep.

Az az ember, aki nem járta meg szenvedélyeinek poklát, nem is küzdötte le őket soha.

Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni.

Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk – ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos.

A bánatot a legnehezebb elrejteni, mert az akkor is megmutatkozik, ha az ember azt hiszi, hogy tökéletesen leplezi.

Ne méricskéld a nehéz pillanatokat, és ne hagyd, hogy becsapjanak a dicsőség pillanatai!

Csakis az interszubjektiv hitünk által létezik pénz, állam, a hatalom. Egyetlen „közös gondolatváltással” megváltoztathatunk bármit.

Egy kismama sír a szobában. Bemegy az orvos:
– Miért sír?
– Még fel sem értünk a szülőszobába, és én már a liftben megszültem a gyerekemet…
– Ne aggódjon! Van ennél rosszabb is, egy hölgy két éve a parkolóban szülte meg a gyerekét.
– Igen, az is én voltam.

Szeretem a furcsa embereket. (…) Ezen a világon sokan vannak, akik fapofát vágnak, normális életet élnek, s közben teljesen megbízhatatlanok.