Két mókus találkozik az erdőben, a nagyobbiknak ökölbe van szorítva a keze.
– Mi van a kezedben? – kérdi a kicsi. – Diócska?
– Nem.
– Mogyorócska?
– Nem.
– Hát akkor?
– Görcsöcske.

Ha a világ tökéletes volna, nem lenne szükség bocsánatkérésre. De mivel ez egy tökéletlen világ, tudnunk kell bocsánatot kérni.

Hasmenéses beteg az orvosnál:
– Doktor úr, csikar a hasam, hasmenésem van, a legváratlanabb pillanatban tör rám a nagydolog, és olyankor általában előfordul egy kisebb-nagyobb baleset.
– A doki felírja neki a gyógyszert, de mivel közben beszélget nővérkével, tévedésből nyugtatót ír fel.
Egy hét múlva visszamegy ellenőrzésre a páciens:
– Na, még mindig becsúszik egy-két „baleset”?
A beteg földöntúli mosollyal:
– Igen doki, de kit érdekel?

Ha többen volnánk, akik aranykincsnél jobban becsülik az ételt, a vidámságot és a dalt, vígabb hely lenne a világ.

Ó, mit ér a szerető hűsége, ha szívünket összetöri annak a másiknak a hidegsége, akit jobban szeretünk!

Nagyobb merészség kell a kitéréshez, mint az összecsapáshoz.

Csodálatos dolog, milyen teljes szokott lenni az illúzió, hogy ahol a szépség, ott a jóság is.

Nem hasonlít az anorexiás modellekre, de számít ez? A szépségnek számtalan megjelenési formája van.