Mi a különbség aközött, hogy egész életedben igyekszel láthatatlan maradni, vagy pedig megjátszod, hogy az vagy, akinek a többiek látni akarnak? Így is, úgy is tettetés az egész.
Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy keze a szíveden van.
Nem mindig hazugság, ha nem mondunk el valamit. Néha csak így óvhatjuk meg azt, akit szeretünk.
Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk.
Nem kell ahhoz egy egész életet leélni, hogy az ember ráébredjen: ritkán kapjuk azt, amit megérdemelnénk.
Nincs annál a csöndnél rosszabb, amely nehéz gyöngyként függ egy kínos beszélgetés fonalán.
Én mindig hittem abban, hogy az ember akár százszor is újrakezdheti, azzá válhat, aki lenni akar.
Néha rájön az ember, hogy bekötött szemmel megy át a saját életén, és megpróbálja eltagadni, hogy maga kötötte szorosra a csomót a vakká tévő kendőn.
Ha olyasvalakire gondolunk, akit szerettünk és elvesztettünk, újra együtt lehetünk vele. A többi nem számít.
Mindennek ára van. (…) Senki se mérheti le előre a tettei súlyát. Általában csak utólag derül ki, miféle kényes egyensúlyok borulnak fel a döntésünk nyomán.
Annak, akit szeretsz, másképpen mondod ki a nevét. Valahogy biztonságban van a neve a szádban.
Az ember megkeményíti magát, mert mások ezt várják el tőle. Azért leszünk magabiztosak, mert valaki bizonytalan mellettünk. Az ember végül is azzá válik, akivé mások szükségletei alakítják.
Nem kell elfogadnunk egymás hitét… de el kell fogadnunk, hogy mindenkinek joga van abban hinni, amiben hinni szeretne.
Ha más vagy, néha észre sem veszed a milliókat, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Csak azt az egyvalakit látod meg, aki nem fogad el.
A hit jelenti az utat, amelyen elindulunk álmaink felé. Hinned kell benne, hogy képes vagy valamire, és oda is fogsz megérkezni.
Az ember teherbírása olyan, mint a bambuszé, amely sokkal rugalmasabb, és többet bír, mint gondolnánk.
Ha az ember meggondolja, talán a ki nem mondott szavak még fontosabbak, mint a kimondottak.
Ha az ember csak ücsörög, és töri a fejét, hogy milyen forró lesz majd a tűz, akkor sohasem jut még a közelébe sem.
Hogy lehet, hogy fogalmad sincs, mennyire fontos számodra valaki, amíg el nem veszítheted?
Attól még, hogy az embernek valakivel közös a DNS-készlete, még nem kell, hogy legyen bennük bármi közös ezen felül.
A múltat nem lehet kiradírozni. El lehet rejteni, szép simára csiszolni, fényezni, de az ember akkor is tudja, hogy mi van a felszín alatt.
Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket? Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni?
Mindenki arra vágyik, hogy fontos lehessen valakinek. Hogy valaki úgy érezze, nélkülünk szegényebb lenne az élete.
Ha valamit nagyon szeretnénk, akkor sokszor csak valami nagyon nemszeretem dolog útján érhetjük el.
Az ember nem attól lesz okos, hogy mindenre tudja a helyes választ. Attól lesz okos, hogy mindig a helyes kérdéseket teszi föl.
Talán nem is attól vagyunk azok, akik vagyunk, hogy mit teszünk nap mint nap; ennél sokkal többet számít, hogy mire vagyunk képesek akkor, amikor senki sem számít rá.
Vannak az életben olyan útkereszteződések, amikor nagy horderejű döntéseket hozunk, miközben nem is vagyunk ennek tudatában.
Sokszor nem az idegenek veszélyeztetnek bennünket, hanem azok tudnak legtöbbet ártani, akiket szeretünk.
Két oka van, ha az ember nem mondja meg az igazat – vagy mert hazugság révén megkapja, amit akar, vagy mert a hazugsággal megvédi a másikat valamitől.
Az ember néha csak azt látja meg, amit látni akar, nem pedig azt, ami a szeme előtt van. Néha pedig egyáltalán nem lát tisztán.
Nem azért szeret az ember valakit, mert az tökéletes. Annak ellenére szereti, hogy nem az.
Az egyszerű embereket ostobának tartják, amiért hagyják, hogy fát vágjanak a hátukon. Pedig az egyszerű emberek okosak, csak nem tudják, hogyan legyenek önzők.
Ekkor jöttem rá, mért nem sírsz soha, akkor sem, ha fáj: bizonyos fájdalmakra egyszerűen nem létezik hang.