Sírkövek felirata lehetne: „Elfáradt.” Talán nem az életbe fáradt bele, csak abba, hogy kapaszkodjon belé.
Ígértem és hazudtam én épp eleget életemben, s az egyetlen különbség az volt, hogy melyik oldalról nézte az ember.
Nem fejlődhetsz, ha állandóan azok a dermedt pillanatok határoznak meg, amelyekhez folyton visszatérsz. És ha nem fejlődhetsz, nem is élsz.
Néha könnyebb olyan valakit szeretni, akinek vannak megbocsátani való hibái, hogy cserébe ő is megbocsássa a tieidet.
Nincs idegesítőbb a gyermeki csacsogásnál, és nincs szomorúbb a csendnél, ami utánuk marad.
A remény majdnem olyan rossz, mint a félelem, ha arról van szó, hogy az ember átlépje azt a pontot, ahol fel kellene adnia.
Semmit sem nyeshetünk le anélkül, hogy ne éreznénk a hiányát. Még a legrosszabb emlék is része az alapzatnak, amely megtart bennünket a világban.
A világnézetem kiegyensúlyozott, de arra ügyelek, hogy az egyensúly mindig felém billenjen.
Először próbáljuk ki az őszinteséget. Ha túlságosan fölidegesít, még mindig rátérhetünk a hazugságokra.
Az az áldozat, aki elhiszi, hogy minden lépését előre kiszámították, nemcsak megbénul, hanem ismeretközlőbbé is válik.
Az a tapasztalatom, hogy meneküléskor nem az a fontos, milyen gyorsan futsz, hanem hogy gyorsabban futsz-e mindenki másnál.
Gyakorta megesik, hogy ha nem kérdezünk, választ kapunk, akár olyat is, amire eszünkbe se jutna rákérdezni.
A sértegetés olyan, mint a tőr: fontos, hogy melyik irányba mutat, és hogy te magad hol állsz.
Így jár, aki megáll. Ha lepihensz, utolér a világ. Életre szóló tanulság: légy mindig mozgásban.
A gyermeki reményeket a felnőttek nem tudják elképzelni. A két karjukban hordják törékeny álmaikat, várva, hogy a világ elgáncsolja őket.
Nem arra teremtettünk, hogy örökké éljünk, vagy hogy örökké magányosak legyünk. A változás nélküli élet nem élet.
Végül is, ha mindent megkapsz, amire vágysz, az pont olyan szörnyű lehet, mint ha minden álmod valóra válna.
Mindnyájan töredezett, ügyetlen élményhalmazok vagyunk, szorosan körültekerve, hogy védhető arcot mutassunk a világnak.
Legyen az élet utazás, haladj afelé, amerre vágysz, hagyj magad mögött mindent, amit cipelni nehéz.
A kéz, amely már egyszer megégett, nem szívesen tér vissza a vashoz, hiába súgja minden érzéked, kivéve az emlékezetet, hogy rég kihűlt az a vas.
A bánat formál bennünket, nem az öröm, a bánat az aláfestés, a refrén. Az öröm mulandó.
Az ember arra ítéltetett, hogy újra és újra elkövesse hibáit, mert csak a tapasztalatból hajlandó okulni.
Ilyenek vagyunk. Adjanak meg mindent, amit kérünk, és rögtön rájövünk, hogy az túl sok.