Az ember hiába tud valamit, ha képtelen változtatni rajta.
Lehet, hogy azért van akadály előtted, mert nem biztos, hogy arra kell menned.
Hogy mennyire „varázsvilágban” él minden ember, azt önmagadon nem látod. Saját ketrecéről senki sem tud.
Szeretet nélkül az élet: halál.
A mai társadalom olyan beteg, hogy nem szabad közösséget vállalni vele. Neked is azt tanácsolom: Járj magánúton!
Magányos énünk börtönéből menekülünk a kapcsolatokba – és a kapcsolatokból menekülünk a magányos énünkhöz.
Akármilyen zűrzavaros is valakinek az élete, ha a sorsát éli, végül rendbe rakja. Nagy szenvedés árán is.
Ha szeretsz valakit, aki nem szeret: felejtsd el. Még akkor is, ha az a valaki a férjed, a feleséged vagy az anyád. Bocsáss meg neki, de felejtsd el, szegényt. Tudom, hogy fáj – néha egy életen át -, de menj tovább!
Vajon mikor tudja meg a baba, hogy anyjának jólesik, ha ő rámosolyog?
Minél mélyebben szeretünk valakit, annál kevésbé fontos a külseje.
A világ a tükröd. Téged mutat. Tudom, hogy nem szeretsz belenézni, én sem, de kell az önismeretünkhöz.
Az ember sohasem azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a szívével lefordít magának.
Ha jó állapotban vagyok, úgy élek, mint a részegek. Szemmel nem láthatóan és műszerrel kimutathatatlanul, de egy kicsit a föld felett lebegek. Szeretek létezni.
Küzdeni csak akkor tudunk, ha van miért. Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Ha van valami halhatatlan az emberben, az a röhögés. Onnan jön belőlünk, ahol nincs halál.
Két szem összevillanásában néha nagyobb titok rejlik, mint húsz év házasság történetében.
Csakis az érett lelkű nők képesek túllépni női szerepeiken s fölismerni, hogy önálló és szabad lények, akiknek sorsa – bár velük összefügg, de – nem csupán a Férfi.
Az érett lélek jele a sírni tudás képessége.
Mindenkinek van egy hétköznapi arca, amely olyan, amilyen: látható. Van egy igazi arca, amely csak ritkán látható, még önmaga számára is.
Nem legyőzni kell az akadályt – hanem túljutni rajta. (…) A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem átfolyik rajta, s derűsen rohan a tenger felé.
Ha nő vagy, tudj elmenni, túlnőni, felegyenesedni. Értékmérődet önmagadba s nem a férfi tetszésébe helyezni.
Az embert a képzelete jobban riasztja, mint a valóság.
Két úton nem lehet egyszerre járni. Mert ahhoz az egyiket a másikért el kell árulni.
Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.
Aki szeret, annak nem lehet hazudni!
Sorsod drámájának nem csak szereplője, de szerzője is vagy. Magad írtad, és most is írod és játszod, szüntelenül.
Mi a különbség a szeretet és a szerelem között? Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül. Ez csak a szerelemben van.
Túl nagy egóval egy nő alkalmatlan arra, hogy otthont teremtsen – és egy férfi alkalmatlan rá, hogy hazataláljon benne.
Tudod, ha engem a kútba löknek, még le sem értem a fenekére, de már zuhanás közben azon gondolkodom, hogyan fogok én innen kijutni?!
A mai ember észre sem veszi, hogy nehezen bírja ki önmagát. És másokhoz nem a szeretet viszi, hanem az önmagától való menekülés.
Boldogság az, amikor az ember megérkezett, behúzza evezőjét és azt mondja: megérkeztem, nem megyek tovább.
Minden hely megszentelődik, ahol boldog voltál.
Másoktól várni a boldogságunkat éppolyan ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.
Aki önmagát legyőzte, azt nem lehet legyőzni! Az verhetetlen. Erős. És derűs.
Nincs jobb gyógyszer bánat és sajgó seb ellen, mint rá sem gondolni.
Nagy áldozat figyelni egy másik emberre. De még nagyobb áldozat megérteni őt.
A mások fölött ítélkező ember nem tudja magáról, hogy a saját fölényét akarja érvényre juttatni.
Az élet olyan, mint egy szüntelen jelmezbál: örökké ruhát, arcot, maszkot cserélünk.
Ha jól akarsz élni, szépen és értelmesen, egyetlen gondolatot törölj ki az agyadból. Ez így hangzik: Mindennek mások az okai!
Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk – ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos.
Ha eláruljuk, mi tesz bennünket boldoggá, a legmélyebb titkunkat adjuk ki… Tudom.
Ha padlóra kerülsz, ha testileg-lelkileg a mélybe zuhansz, próbálj meg magadtól fölemelkedni. S előbb-utóbb azt tapasztalod majd, hogy a magasból húznak.
Sohase tedd más kezébe a sorsodat. A középpont benned van – nem függhet másoktól sem örömöd, sem bánatod.
Ha szeretetre vágysz: szeretned kell! Ha társra vágysz, alkalmassá kell válnod a társulásra.
Az ember soha ne adjon másoknak olyan problémához tanácsot, amelyet önmaga sem tud megoldani.
Légy erős! És higgyél magadban! És tartsd a nehezet könnyűnek. És a küzdelmet gyönyörűnek. Az élet: kalandtúra.
Minden reggel, amikor fölkelsz, keresd meg magadban azt a gondolatot vagy érzést, amiért érdemes élni.
A lepke a hernyó jövője.