Az életem egy nagy, kegyetlen vicc, és nem szökhetek meg a poén elől.
A bátorság egy ponton túl már őrültség.
A szépség átok is lehet, nemcsak áldás.
Az élet szívás, aztán meghalsz.
Szerelmes voltam belé, de nem annyira, hogy ez mindent megváltoztasson: csak ahhoz volt elég, hogy mindkettőnket meggyötörjön.
Téged akarlak, téged és örökre. Egyetlen élet egyszerűen nem elég nekem.
Azon igyekszel, hogy mindenki mást boldoggá tegyél. De engem nem érdekel más. Én téged szeretnélek boldoggá tenni.
Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék. És nem szégyellném.
Ha már úgyis a pokolra jutok, legalább legyen miért.
Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.
Ha nincs ellene kifogásod, jobb szeretném, ha nem takarnád el az arcod. Már eddig is túl sokáig nélkülöztem… tovább már nem bírnék meglenni nélküle.
Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül, hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen.
Az iskolakerülés jót tesz az egészségnek.
Csak azért nem mondom, hogy te vagy életem szerelme, mert azt remélem, hogy sokkal hosszabb ideig foglak szeretni. Mondjuk inkább úgy, hogy te vagy a létezésem szerelme.
Jobban szeretlek, mint az egész világot együttvéve.
A szerelem meg a testi vágy nem mindig járnak kéz a kézben.
Többet jelentett nekem, mint egy barát. Azért nem bírtam sehogy se elbúcsúzni tőle – mert szerelmes voltam belé. Őbelé is. Szerettem, sokkal jobban, mint kellene, és mégsem eléggé.
Amint megszeretsz valakit, többé nem tudsz logikusan gondolkodni róla.
Csak mert nem engedek a kísértésnek, hogy megkóstoljam a bort, ez még nem jelenti azt, hogy nem tudom méltányolni a bukéját.
Senki sem örül a rivaldafénynek, ha sejti, hogy perceken belül hasra fog esni.
Nehéz dolog lehet apának lenni: örökösen rettegsz, hogy a lányod összejön egy fiúval, aki tetszik neki, de attól is, hogy nem talál senkit.
Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.
Pontosan elég vagy ahhoz, hogy örökké és megmásíthatatlanul magadhoz láncolj.
A figyelem az élet elkerülhetetlen része. Nem olvadhatok bele mindig a környezetbe.
Ha sikerülne palackoznunk a balszerencsédet, valóságos tömegpusztító fegyverre tennénk szert!
Hihetetlen, hogy valaki, aki ilyen gyönyörű, hús-vér ember legyen.
Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.
Finoman, rajongva csókolt meg. Megfeledkeztem a tömegről, a helyről, az időpontról, az okról… csak arra emlékeztem, hogy szeret, akar, és az övé vagyok.
Amikor saját sorsomról beszéltem, kétségtelenül kettőnkre gondoltam. Külön-külön az egésznek csak a fele voltunk.
Sok millió apró döntés (…) befolyásolhatja az utat, és vele együtt a jövőt.
Megtiltottam magamnak az emlékezést, és rettegtem a felejtéstől: mintha borotva élén táncolnék.
Az ember soha nem lehet elég óvatos, amikor hatalmat ad mások kezébe. Egyesek nem olyan gondosak, mint lenniük kellene.
Az élet és a szerelem megy tovább.
A szemét hagytam utoljára, mert tudtam: ha egyszer belenézek, alighanem elveszítem gondolataim fonalát.
A hó csak annyit jelent, hogy túl hideg van ahhoz, hogy eső essen.
Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.
Az önvizsgálat jót tesz a léleknek.
Már egészen elfelejtettem, milyen érzés boldognak lenni. Márpedig most boldog voltam. Olyan boldog, hogy jó ötletnek tűnt belehalni.
Hozhatod a bilincset, a rabod vagyok.
Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy az övé is nyitva, s az arcomat bámulja. Sosem értettem, miért néz így rám. Mintha én lennék a főnyeremény, nem pedig az őrületesen szerencsés nyertes.
Föladtam, hogy megpróbáljak rendesen viselkedni. Most egyszerűen azt teszem, amihez kedvem van, és utánam az özönvíz!
El sem tudtam képzelni, hogy létezhet még olyan dolog a világon, amitől nekem félnem kellene – fizikai dolgoktól semmiképpen. Ez az egyik előnye annak, ha az ember mindent elveszített.
Bármennyi közös időt szánt is nekünk a sors, egy percet sem akartam veszíteni belőle.
Nem kívánhatod meg, ami már úgyis a tied.
Eldöntöttem, melyik életet választom, most már szeretném elkezdeni élni.
A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe… És nem is jöttem föl a felszínre többé.
Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet.
Az ember mindig éppen arra vágyik legjobban, amit soha, de soha nem kaphat meg.
A magamfajtának nem szabadna embernek lennie. Aki úgy vonzza a bajt, mint én, az nem lehet ennyire védtelen!
Nevetségesen ironikusnak tűnt, hogy a kirakós játék darabjai épp akkor álljanak össze tökéletes képpé, amikor mindjárt megsemmisül.