a csokoládéért
A világnak fogai vannak, és beléd marhat, amikor csak akar.
Az alkalmat (…) nem akkor találod, amikor keresed, hanem amikor kínálkozik.
Általában tanácsosabb, ha azzal mutatja ki eszét az ember, amit elhallgat, mint azzal, amit elmond.
A férfiak buggyantabbak, mint a kéthetes ráksaláta egy szép júliusi napon.
Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak.
Vevőink minden színigényét ki tudjuk elégíteni, ha fekete kocsit rendelnek.
Ne akarj hasznos lenni. Önmagad akarj lenni. Ez elég, és más nem is számít.
Bemegy egy férfi a pszichológushoz, és azt mondja:
– Doktor úr, segítenie kell! Teljesen kikészít a feleségem. Minden este elmegy otthonról. Elmegy Larry kocsmájába, felszed valami pasit, elmegy a lakására és lefekszik vele. Már nem tudom, mit csináljak!
Az orvos nyugtatólag:
– Semmi baj. Feküdjön le ide a díványra, csukja be a szemét és lazítson. Így ni… És most szépen, lassan mondja el, pontosan hol is található Larry kocsmája?
A szerencsétlenségek minden irányban hatnak. Dobj követ a vízbe, s számold meg, hányfelé fröccsen.
A nők közt oly titkos szövetség van, mint egy vallás papjai között. Gyűlölik, de védelmezik egymást.
Hová figyelsz? Merre tartasz? Mi fontos neked? Miért nem tudod elengedni mindazt, ami silány az életedben?