Vannak könnyek, amelyekkel, miután másokat becsaptunk, becsapjuk saját magunkat is.

A legtöbb ember nincs kész arra, hogy szembenézzen a valósággal. Miért pont én legyek az, aki szembesíti őket vele? Úgyis csak megfutamodnak előle.

Azt mondják, a szerelem mindent legyőz. Akik ezt mondják, hazudnak.

Az igazgatót meglátogatja egy barátja, de csak egy nagyon szép robottitkárnő fogadja, aki géphangon közli:
– A fő-nököm betegál-lományban van, ha ó-hajtja, azért ki-szolgálom. Ha a jobb mel-lemet fogja meg, ká-vét, ha a balt, akkor te-át szolgá-lok fel.
A barátnak tetszik is a szép robotnő, kiváncsi is, és próbaképpen egyből a szoknyája alá nyúl, de ordítva kapja vissza a kezét.

– A lá-bam között van a ceruza-hegyező, egyéb-ként a fő-nököm is e-zért van betegál-lományban.

Furcsa volt a tekintete. Szomorú és üres. Férfiak néznek így, amikor régmúlt szerelmükkel találkoznak.

Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben.

A művészet nemcsak szakma, hanem kegyelem is.

Minél inkább kezdtem hinni a magam jelentőségében, annál inkább éreztetted velem, hogy semmi sem vagyok.

A boldogság egy totális pillanat, a teljesség pillanata. Ez elérhető néha, de akkor is csak egy pillanat, ráadásul legtöbbször teljesen váratlanul jön. Nem betervezhető, elhatározható.