A székelyek és a kínaiak háborúban állnak egymással. A császári követ átmegy a székelyekhez, és megkérdezi, hányan vannak.
– 1500 vagyunk, mind vérre éhesek. És ti hányan vagytok?
– Egymillióan – válaszol a követ.
– Hú, Józsi bá nagy baj van. – mondja a székely – Hová fogjuk azt a sok halottat temetni???
Bármiben hiszel is, meghalsz; de ha semmiben sem hiszel, már élőnek is halott vagy.
Megtiltottam magamnak az emlékezést, és rettegtem a felejtéstől: mintha borotva élén táncolnék.
Minden elmúlik, ahogy a víz is elfolyik, ahogy a szív felejt.
Az emberek többsége nem tudja értékelni a csöndet. Folyamatos beszédkényszerük van. Beszélek én is, csak jobban szeretem, ha van is valami mondanivalóm.
Csak az állja ki a próbát, aki rááll, hogy kipróbálja.
Hentes tanulók ellátogatnak egy húsüzembe. Egy idős szakemberhez kerülnek, akinek nincs kedve foglalkozni a tanulókkal, ezért leegyszerűsíti a magyarázatot:
– Látjátok ezt a csövet? Itt bemegy a marha, a végén kijön a kolbász!
A tanulók csodálkozva néznek, majd az egyik megkérdezi:
– Olyan nincs, hogy bemegy a kolbász és kijön a marha?
– Dehogynem! Menj haza és kérdezd meg anyádat!
Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?
A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.
