Ne feledd: nem biztos, hogy mindig igazad van akkor, amikor úgy érzed.
Próbáld ki a sziklamászást!
Meg akartam fogni a kezét, de tudtam, hogy mindkettőnknek túl friss még a seb, és hogy egy ilyen mozdulat egyszerre volna túl kevés és nagyon sok.
Nem találok szavakat magamra.
Nincs annál a csöndnél rosszabb, amely nehéz gyöngyként függ egy kínos beszélgetés fonalán.
Az ember annak a századnak a gyermeke, amelyben született, s nem azé, amelyben eltemetik.
A barát valójában olyasvalaki, akit csupán hosszan tartó fizikai közelség révén ismertünk meg, és szükségképpen bizalmunkba, majd pedig szívünkbe fogadtunk.
Tudom, hogy az első, akit megcsókoltam, korántsem lesz olyan fontos, mint az, akit utolsónak csókolok meg.
Amíg fiatalok vagyunk, sokáig azt mondogatjuk magunkban, az élet igazából majd csak később kezdődik. Egy nap aztán azon vesszük észre magunkat, hogy az a „később” már el is múlt.
Fanatikus az, akit lehetetlen meggyőzni, de témát sem hajlandó váltani.