Nem minden bokorban fekszik a jó barát.
Nem minden bokorban fekszik a jó barát.
Néha olyan jól esik sajnálni magunkat.
Nem is annyira az érintése hiányzott, mint ő maga: egyetlen igaz társa és barátja, a beszélgetéseik, a vitáik, csalhatatlan éleslátása és kitűnő emberismerete, amely olyan sokszor segített már neki.
A sötétben bármit el tudunk képzelni, de általában csak a fantomjainkat képzeljük el.
Az egyetlen, „18 éven felülieknek” kategóriát kapott film, amely elnyerte a legjobb film Oscarját, az Éjféli cowboy (Midnight cowboy) volt.
Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem.
Az az igaz szerelem, amely mindig egyforma marad, akkor is, ha mindent megtagadnak tőle.
A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.
Kivánós hangulatban levő feleség a férjéhez:
– Ernő, súgjál valami mocskos dolgot a fülembe!
– Konyha.
a fizetésnapokért. 🙂
Ne vádaskodjunk az objektív körülmények ellen, hanem vállaljuk, hogy saját életformánkért mi vagyunk a felelősek.