Lám-lám, milyen szépséges is tud lenni ez a világ, csak az a baj, hogy az ember ritkán néz fel.
Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük.
Ismerünk növényeket, amelyek virágzáskor olyan erőteljes illatot árasztanak, hogy közelről visszariaszt. El kell távolodnunk, hogy illatukat élvezhessük.
Csodálatos, mit művelhet egyetlen napsugár az emberi lélekkel.
Minden, ami a föld felszínén és felszíne alatt van, szakadatlanul átalakul, mivel a Föld él, és lelke van.
Mikor az éj leszáll s a csillagok feljőnek, mikor a világ szavai elhalnak, elkezd beszélni a természet, akkor a végtelen mindenség megnyílik s az ember lelke lát.
A természet nem barátságos, de nem is rosszindulatú. Nem akar szenvedést okozni, de nem is tesz ellene semmit.
A természet körforgásában nem létezik sem győzelem, sem vereség. Csak a mozgás létezik.
A csend nem csupán a természet hangja, hanem az ember legbelső szükséglete.
A világon semmiféle tehetség el nem vesz. Nem olyan bolond a természet, hogy hiába teremtsen erőket. Amit teremt, azért teremti, hogy hasznát vegye.
A hullámok látványa időnként többet segít az embernek, mint a legjobb pszichiáter.
Minél többet ismerünk meg a természet szilárd törvényeiből, annál hihetetlenebbekké válnak a csodák.
A naplemente is olyankor a legszebb, ha szabálytalan felhők borítják az eget, mert csak így mutatkozhat meg az a sok szín, amelyből az álmok és a versek születnek.
Nem csak a gazdagoké a világ fénye, csodája.
Ha a nap lenyugszik, semmiféle gyertya nem helyettesítheti.
Tudja, hogy a gazella hatalma a lábában rejlik. A sirály hatalma meg abban, hogy messziről célba tudja venni a halat. Megtanulta, hogy a tigris nem fél a hiénától, mert tudatában van az erejének.
A kincseket a víz mossa ki a földből, és ugyanaz az áramlat vissza is temeti őket.
A világ változatosabb és csodálatosabb, mint azt az emberek többsége gondolná.
A virág nem álmodozik, nem sír – remény nélkül nő és virul, és kétségbeesés nélkül hal meg.
Úgy gondolom, a Természet fantáziája annyival nagyszerűbb az emberénél, hogy sosem hagy majd nyugodni minket.
A természet képzelőereje sokkal, de sokkal nagyobb, mint az emberé. Senki, akinek nem volt megfigyeléseken alapuló sejtése, nem képzelhetett el ilyen csodálatos dolgot, mint amilyen a természet.
Ha egyszer tavasz akar lenni: az összes jégpáncélok hiába erőlködnek és tiltakoznak.
A nagy viharok előtt mindig van egy pillanat, amikor eláll a szél, és minden elcsendesül.
A hó csak annyit jelent, hogy túl hideg van ahhoz, hogy eső essen.
Nem mi birtokoljuk a földet: a föld birtokol minket.
A Természet az egyetlen könyv, amely minden lapján nagy tartalmat nyujt nekünk.
A világ mindég az marad, ami volt, csak az emberek cserélődnek ki.
A viharnak is fáj a csend, azért dörög.
Az emberek már föl sem fogják, mi minden jót mutat meg az élet, mialatt a nap az útját járja az égen.
A méh számára a virág az élet forrása, és a virág számára a méh a szeretet követe, és mindkettőjük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és kapni egyszerre szükség és boldogság.
Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.
A valóságban a dolgok gyakran még sokkal abszurdabbak, mint a könyvekben.
Minden városban van egy „mágikus hely”, egy hely, ahova akkor megyünk el, amikor komolyan akarunk gondolkodni az életről.
Szép a hold az égen, de sokkal szebb a Balaton tükrén. Száz csillagnak ezer tündöklése az apró hullámokon. S ha áttekintesz a túlsó partra: minden falu alján apró pásztortüzek hosszú sora mosolyog feléd.
Az aszpirin a természet adománya a modern ember számára.