Nem a rátalálás volt az életcélom, ez csak a szükséges feltétele volt. Most, hogy mellettem van, elkezdődhet végre az életem.
Nem a rátalálás volt az életcélom, ez csak a szükséges feltétele volt. Most, hogy mellettem van, elkezdődhet végre az életem.
Hajtja a székely bácsi komótosan a szekerét. Egyszer csak lelassít mellette egy kocsi és kiszól a sofőr:
– Bácsi, nem tudná megmondani merre van a tészta gyár?
– Nem tudom fiam.
A kocsi továbbhajt, a székely bácsi elgondolkozik, aztán utána kiált:
– Jóember, nem a laskagyárat keresi?
A sofőr örömmel tolat vissza:
– De igen, tudja hol van?
– Dehogy tudom, fiam.
Az ember olyanná válik, mint az, akivel az idejét tölti.
Boldogtalanok a balgák, akik azt hiszik, hogy boldogok. Olyan hit kell, mely tudással társul, olyan hit, mely tetté válik.
Szükségem van a halál káprázatos csodájára, amely képes egyetlen másodperc alatt tárggyá varázsolni egy hús-vér embert.
Álmodozásaimban egész regényeket élek át.
A nő olyan, mint a lant, amely csak annak szolgáltatja ki titkait, aki jól tud játszani rajta.