Nem azért vagyok veled, mert muszáj, vagy mert nálad ragadtam, hanem mert inkább veled vagyok, mint bárki mással.
A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.
Az igazságnak, melyet kimondasz, múltja s jövője sincs. Létezik, s nincs is több dolga ennél.
Ha bárkit meg akarsz tartani az életben – soha ne tartsd magától értetődőnek, hogy melletted van!
Nem kél olyan vágy benned, melyhez ne kelne erő is benned valóra váltani. Meglehet, hogy azért meg kell dolgoznod érte.
A bűntudat az a nyomasztó érzés, ha valaki másnak az érdekében szeretnénk megváltoztatni a múltunkat, a jelenünket, vagy a jövőnket.
Találkozol egy nővel, hanyatt esel tőle, de miután megismerted, rájössz, hogy semmi különös. Aztán ritka szerencsés esetben az ember rábukkan a lélektársára, és ahogy mélyül a barátságuk, egyre szebbnek látják egymást.
Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz. Cselekedni: bizonyságot tenni arról, hogy tudod. Tanítani: emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól.
Ha a gyermek, aki egykor voltunk, ma megkérdezne, mi volt életünk legfontosabb tanulsága – mit mondanánk el neki, és cserébe mire döbbennénk rá mi magunk?
– Szeretsz?– Szeretlek – feleltem.– Fogalmam sincs, miért…– Mert csupa szeretet vagy, csupa melegség, mert vág az agyad, tele vagy ötletszikrával, mert minden érdekel, mert van benned felelősségérzet, mert élvezet veled lenni, mert szépen, érthetően beszélsz, mert mindennek a jó oldalát látod meg, mert érzékeny vagy, ezenkívül értelmes, kreatív, higgadt, sokoldalú, gyakorlatias, szabadságszerető, vállalkozó kedvű, […]
Azért, hogy szabadon, boldogan élhess, fel kell áldoznod az unalmat. Nem mindig könnyű ez az áldozat.
Ha feláldozzuk a boldogságot a biztonságért, megkapjuk – de a boldogságunkkal fizetünk érte.
Mi magunk vonzzuk magunkhoz, saját életünkbe azt, ami gondolatainkban már megtörtént.
Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.
Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.
Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került, hogy magad vontad oda. Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad áll.
Szabadságodban áll meggondolnod magad. Választhatsz másik jövőt, vagy másik múltat.
Nem az a legnagyobb baj, ha rossz dolgok történnek velünk. A legrosszabb az, ha semmi nem történik.
Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit teszel, mit mondasz, még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott.
Ne feledd, honnan jöttél, hová tartasz, és miért teremtetted a zűrzavart, melynek közepében ülsz.
Az unalom két ember között nem a hosszan tartó fizikai együttlétből fakad. A távolságból ered, a lelki-szellemi távolságból.
Csak az számít valójában tanulásnak, amit a magam módján tanulok, miközben azt teszem, amit tenni akarok.
A harag mindig félelemből fakad, a félelem pedig abból, hogy attól félünk, elveszítünk valamit.
Az ember képes a magányt megszokni, de ha a magánya csak egyetlen napra is megszűnik, utána kezdheti a megszokást elölről.
Megmérheted tudatlanságodat azon, hogy mennyire hiszel igazságtalanságban és sorscsapásban. Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi.
A magány ellentétpárja (…) nem az, hogy nem vagy egyedül. Hanem a meghitt közelség.
Ha annyira vágytok a szabadságra és az örömre, miért nem veszitek észre, hogy nem magatokon kívül kell keresnetek? Jelentsétek ki, hogy szabadok vagytok, hogy örömben éltek, és valóban úgy lesz! Cselekedjetek úgy, mint akiknek birtokában van a szabadság és az öröm, és valóban a tiétek lesz!
Nem a rátalálás volt az életcélom, ez csak a szükséges feltétele volt. Most, hogy mellettem van, elkezdődhet végre az életem.