Az az ember cselekszik helyesen, aki hajlandó megőrizni magában a gyermekkor egy részét, és lénye egy zugát fenntartja a tovább élő álmoknak.

Az ember, amilyen aljas, mindent megszokik.

Egy semmiségtől is megvigasztalódunk, mert egy semmiség is lesújt minket.

Mi is hát az első szerelem, ha nem az a „lelki aktus”, amellyel az ember a szerveiben, képzeletében fölzsongó vágyakat egy élő személyre rávetíti?

Két világ van: az, amelyikről álmodunk, és az, amelyik a valóságban létezik.