Bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló.

A magányos ember (…) nem nevet könnyen.

Egy dolgot nagyon szeretek az emberekben: a legparányibb reménytől is képesek szárnyalni.

Nietzsche szerint, amit az ember másnak hazudik, elenyésző semmiség amellett, amit az ember önmagának hazudik.

A magány sosem szül szerelmet – csak szükséget.

Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott.

Olyan a nő, akár a szél s a vihar; hogy mire képes, senki előre meg nem mondhatja.

A megsemmisülés nem kelt bennem rettegést, hiszen kipróbáltam már, mielőtt megszülettem.