A társadalom kialakít egyfajta kollektív magatartásnormát – és senki nem kérdezi, miért pont így kell viselkedni. Az emberek elfogadják, és kész.

Minden ember átélhet a maga sorsában egy külön világvéget. Ezt nevezzük kétségbeesésnek.

Boldogságunk nem csekély részben önmagunktól függ, s boldogtalanságunkat többször okozzák önhibáink, mint mások gonoszsága.

Egyenlőség nélkül nincs szerelem.

Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?

A világon semmi sem végleges, mert az élet folyama pillanatonként megújhodik.