
Ösztönszerűleg inkább hajlunk a reményre, mint az aggodalomra – amint szemeink is maguktól a világosság felé fordulnak, nem a sötétség felé.
Együtt (…). Túl gyakran használják az emberek ezt a szót, a végén legtöbbször mégsem marad belőle semmi.
Aki gondolatait a valóban létezőkre irányítja, annak nincs ideje arra, hogy állandóan lefelé nézzen az emberek ügyes-bajos dolgaira, s a velük való tülekedésben irigységgel és rosszindulattal teljék el…
Aki szerényen és nyíltan elismeri, hogy nem volt igaza, nagy előnyt szerez magának.
Siet loholva élni, s érezni is siet.
Intenzív vágyat érzek, hogy visszakerüljek az anyaméhbe – bárkiébe.