Apám nem szerette a sírást. Úgy gondolta, az ember sohasem másokért sír, mindig saját magáért.

Két embernek össze kell csiszolódnia, fel kell ismerniük az együttélés csapdáit, elkerülni azokat, mindenféle módon kedvezni a másiknak, figyelembe venni létezését.

Képzeljük azt, hogy mind őrültek vagyunk! Ez megmagyarázna minket egymásnak. Megfejtene sok rejtélyt.

Ha az ember hozzámegy valakihez, a családjához is hozzámegy.

Igyekezzünk úgy élni, hogy amikor meghalunk, még a temetkezési vállalkozó is szomorú legyen.

Tapasztalatom szerint a szép nők vagy rendkívüli kellemmel vannak megáldva, vagy soha nem látott rosszindulat munkál bennük.