A gyermekeink életéből az első húsz hónapot azzal töltjük, hogy megtanítjuk őket járni és beszélni. A következő húsz évben pedig folyton azt mondjuk nekik, maradjanak nyugton és fogják be a szájukat.
A gyermekeink életéből az első húsz hónapot azzal töltjük, hogy megtanítjuk őket járni és beszélni. A következő húsz évben pedig folyton azt mondjuk nekik, maradjanak nyugton és fogják be a szájukat.
Vegyél magadnak egy új ruhadarabot!
Ahhoz, hogy megkapja a helyes válaszokat, először fel kell tennie a helyes kérdéseket.
A nőknek a boldogság a költészetük, ahogy a szép ruha a díszük.
Nincs az a szélességi fok, amelyik ne hinné, hogy ő lehetne az Egyenlítő, ha volna igazság a földön.
Vigyázz azokkal, akik azt hangoztatják, mennyire őszinték!
Mi haszna a szomorkodásnak? Az életben hol fölfelé haladtam, hol lefelé zuhantam, de azt az egyet megtanultam, hogy eső után köpönyeg.
Minden emberi bölcsesség belefér e szavakba: „Várni és remélni!”
Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom.