Engem is mindig aranyos kedvűnek ismertek, de csak az én jó Istenem tudná megmondani, mennyi éccakai sírásba kerül a, hogy nappal mindig nevessen az ember szeme.

Többet jelentett nekem, mint egy barát. Azért nem bírtam sehogy se elbúcsúzni tőle – mert szerelmes voltam belé. Őbelé is. Szerettem, sokkal jobban, mint kellene, és mégsem eléggé.

Légy erős! És higgyél magadban! És tartsd a nehezet könnyűnek. És a küzdelmet gyönyörűnek. Az élet: kalandtúra.

Ne aggódj a holnap miatt, vagy olyan dolgokon, amit úgysem tudsz megváltoztatni!

A nagyapám amúgy igen jelentéktelen ember volt. A temetésén a halottaskocsi ment leghátul.

Ha a lélek nem kap táplálékot, az alamizsnaként nyújtott kenyér is kővé válik.

Az ember képességei végesek, és a teljes igazságot csak megközelíthetjük, de sohasem érhetjük el.

Most arra vágynék, hogy ne legyen arcom, legyek olyan, mint egy összegömbölyödött sün, amelyik este kel csak útra az utcai árkokban, óvatosan felkapaszkodik a parton, és a csillagokba dugja szürke orrát.