– Halló, rendőrség? Tegnap este bejelentettem, hogy eltűnt az anyósom.
– Igen, uram.
– Nos arról volna szó, hogyha tettek már valamit, álljanak le. Ne keressék.
– Talán megkerült a hölgy?
– Nem, aludtam egyet a dologra.
– Halló, rendőrség? Tegnap este bejelentettem, hogy eltűnt az anyósom.
– Igen, uram.
– Nos arról volna szó, hogyha tettek már valamit, álljanak le. Ne keressék.
– Talán megkerült a hölgy?
– Nem, aludtam egyet a dologra.
Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltűnhet egyszer.
Cselekedeteinket mindig meghatározza, hogyan látjuk önmagunkat a világban.
Ne a pénzük, hanem a viselkedésük alapján ítéld meg az embereket.
A nő közönséges teremtmény, akit képzeletben fölmagasztosítottál.
Az ember semmi más, mint amivé önmagát teszi.
Néha annyira ragaszkodunk az életmódunkhoz, hogy visszautasítunk egy nagy lehetőséget, mert nem tudjuk, miként éljünk vele.