Soha nem létezett semmiféle „azok a régi szép idők”, mindig is csak a mindennapok voltak.

Miért van az, hogy az élet mindig olyan sokat követel, és olyan keveset ad?

Amit az emberek csak fényes kavicsnak vélnek, abban az ékszerész felismeri a gyémántot.

Csakis az érett lelkű nők képesek túllépni női szerepeiken s fölismerni, hogy önálló és szabad lények, akiknek sorsa – bár velük összefügg, de – nem csupán a Férfi.

Az élet csakugyan meccs, fiam. Olyan mérkőzés, amit az ember a szabályoknak megfelelően játszik.

Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?