Csak az keresi a misztikumot, aki menekül a valóságos problémák elől. 0 0 0 174
Semmi a hit, minden a tett. 0 0 0 158
Van egy álmom: egy napon felkel majd a nemzet, és megéli, mit jelent valójában, ami a hitvallásában áll. 0 0 0 161
A hit nem mozdít el hegyeket, hanem éppenséggel hegyeket tesz oda is, ahol nincsenek. 0 0 0 166
Gyakorta nem amiatt ragaszkodunk valamely hithez, mert szigorúan igazoltnak tetszik, hanem amiatt, mert nem bizonyították be az ellenkezőjét. 0 0 0 159
A hit a tudás hiánya. 0 0 0 162
Az élet egyikünk számára sem könnyű, de nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása, s főleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit bármi áron is el kell érnünk. 0 1 0 161
Ha hinnék benne, hogy győzni fogok, akkor a győzelem is hinne bennem. 0 0 0 176
Ha Isten meg akar bolondítani valakit, teljesíti minden vágyát. 0 1 0 172
A hit a gyengeségben megerősít, a szegénységben meggazdagít, a halálban pedig megelevenít. 0 0 0 164
A rossz életfelfogás legfőbb oka – a hamis hit. 0 0 0 153
Aki nem hisz, annak mások sem hisznek. 0 0 0 157
Sose firtasd, ki miben hisz. Azt nézd, hogyan cselekszik. 0 0 0 172
Nem fogok többé hinni az emberekben, mert egy ember becsapott. Gyűlölni fogom azokat, akik elrejtett kincset találnak, mert én nem találtam meg az enyémet. 0 0 0 142
A hit elvesztése a bűn legszomorúbb következménye talán. 0 0 0 179
Én mindig hittem abban, hogy az ember akár százszor is újrakezdheti, azzá válhat, aki lenni akar. 0 0 0 168
Ha ötven millióan hisznek is valami ostobaságban, attól az még ostobaság. 0 0 0 196
A Biblia azoknak való, akik nem hisznek. Hogy meggyőzze őket. Ha viszont egyszerűen csak hiszel, és kész, akkor ez az összes mese nem érint. 0 0 0 181
Az Igazság mindig ott van, ahol a Hit. 0 0 0 160
Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot. 0 0 0 178
Ha a hitnek bizonyítékra van szüksége, már nem hit, hanem tudás. 0 0 0 165
A „hit” azt jelenti, hogy nem akarjuk tudni, mi az igaz. 0 0 0 165
Mivel bíztál abban, hogy tudok jót cselekedni, így is tettem. 0 0 0 158
Isten keze mindig vezeti azt, aki hittel halad előre az úton. 0 0 0 186
Az akaraterő sajnos olyan, mint a hit: vagy megvan benned, vagy nem is lesz. 0 0 0 186
Ha nem hisz benne, akkor talán nem is létezik. (…) Lehet, hogy az tartja életben, ha hisz benne. 0 0 0 161
Ahhoz, hogy nyulat készítsünk vadasan, nyúl kell, ahhoz, hogy higgyünk istenben, isten kell… 0 0 0 157
A sztyeppéken mindig kéknek nevezik az eget, akkor is, ha éppen szürke – mert tudják, hogy a felhők fölött olyankor is kék. 0 0 0 165
Aki hisz, az a hitét nyilvánosan is meg akarja mutatni. Még akkor is, ha az a hit nem Istenbe vetett, hanem valami eszmébe. 0 0 0 175
Aki nem tud hinni, az vár. Aki hisz valamiben, az indul. 0 0 0 151
Az ember nem hihet abban, amiben nem hisz. 0 0 0 159
Napjaink Hiszekeggye már nem az öntudatos „hiszek”-kel kezdődik, sem a kételkedő „nem hiszek”-kel, hanem a tragikus „hinni akarok”-kal. 0 0 0 158
Az embereknek hitre van szükségük ahhoz, hogy élni tudjanak. Hinniük kell valamiben, máskülönben elvesztek. 0 0 0 164
Én hiszek a tökéletes pillanatban. És az nem jön el valami gyakran. 0 0 0 171
Ha hinnél, tudnád, a Nap nem csak lenyugszik, de másnap újra fölkel. 0 1 0 182
Bármiben hiszel is, meghalsz; de ha semmiben sem hiszel, már élőnek is halott vagy. 0 0 0 176
Tudjuk, mit akarunk, és el is érjük, ha kitartóak vagyunk, de az idő, amely a célhoz jutásig eltelik, Isten segítségétől függ. 0 0 0 149
Boldogtalanok a balgák, akik azt hiszik, hogy boldogok. Olyan hit kell, mely tudással társul, olyan hit, mely tetté válik. 0 0 0 166
Rájöttem, hogy amiben nem hiszek, arra soha nem leszek képes koncentrálni. 0 0 0 165
Én egy mélységesen vallásos hitetlen vagyok; ez egy új vallásféle. 0 0 0 162
Amire mindannyian vágyunk – hogy valaki higgyen bennünk. 0 0 0 164
A hit nélküli szurkolótábor még a győzelemre álló csapattal is elveszíttetheti a mérkőzést. 0 0 0 191
Isten felfedezése. Úgy érzem, hamarabb eljutok hozzá a benne való kételkedés révén, mint a benne való vak hit útján. 0 0 0 179
Egy kívánság sem hiábavaló, és egy kérés sem haszontalan. Mindenki tudja, hogy mivel táplálja a lelkét. 1 1 1 175
A hit nem vágy. A hit Akarat. A vágy mindig beteljesítésre vár, az Akarat viszont erő. 0 0 0 187
Jobb, ha nem hiszek Istenben, mint ha elhiszem, hogy az Ő akaratából történik minden. 0 0 0 170
Légy erős! És higgyél magadban! És tartsd a nehezet könnyűnek. És a küzdelmet gyönyörűnek. Az élet: kalandtúra. 1 2 1 197
A hit az, hogy bízunk valamiben. És ha már úgy látszik, hogy semmi sem maradt, amiben bízhatunk, akkor is bízunk magában a hitben, ami tovább lelkesít. 0 0 0 174
Véleményem szerint a hit nem csak igaz időkre és szép napokra való dolog. Mire jó a hit, ha az ember feladja a küzdelmet, miután vereséget szenvedett? 0 0 0 151
Nem kell elfogadnunk egymás hitét… de el kell fogadnunk, hogy mindenkinek joga van abban hinni, amiben hinni szeretne. 0 0 0 155