Ha az ember ingoványos talajra téved és nem áll elég biztosan a lábán, azzal mindig felhívja magára az ellenségei figyelmét.

Olykor eleget szenvedünk ahhoz,
hogy jogunk legyen soha azt nem mondani:
– Nagyon-nagyon boldog vagyok.

A tükör nem hazug. De hazug a szem, mely a tükörbe tekint.

Kinyitottam hát az ablakot, és vele együtt a szívemet. A szobát elárasztotta a napfény, a szívemet pedig elárasztotta a szerelem.

Az élet, úgy látszik, reménytelenül összekuszált fonalak szövevénye. Az emberek ide-oda rohannak, ismeretlen erők hatására, és fogalmuk sincs, mi célból: mintha csak éppen a sietség kedvéért sietnének.