Már egészen elfelejtettem, milyen érzés boldognak lenni. Márpedig most boldog voltam. Olyan boldog, hogy jó ötletnek tűnt belehalni.

Tudod, hogy hívják a szőkét, akinek esze is van? – kérdeztem, majd levegőt sem véve folytattam: Golden retrievernek.

A nagy emberek meteorok: felemésztik önmagukat, hogy fénnyel árasszák el a világot.

Nem pára volt ez a szerelem, amelyet a napfény szétoszlat; nem is homokba rajzolt képmás, amelyet elmos az eső. Márványkőbe vésett név volt ez, amely csak a márvánnyal együtt enyészik el.

A pénz szegénnyé tesz.

Tudom, hogy őrülten hangzik, de a rövidke pillanatban, amikor nem néz rám, gyengének érzem magam és fázom.