A férfi a táncban és az életben vezet – a nő követi. Ez eddig rendben van. De vezetni csak az tud, aki tiszteli a másik lényét. Tiszteli a szabadságát. És úgy vezet, hogy öröm legyen követni őt.

A szép mindenütt jelen van, csak kevesen veszik észre.

Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy valamit csak azért csinálunk, mert mások is csinálják, vagy valóban a saját céljainkat szolgálja?

Nekem az kell, hogy nélkülözhetetlen legyek valakinek. Olyan kell, aki felemészti minden szabad időmet, határtalan egómat, segítőkészségemet. Aki az én szenvedélybetegem. Kölcsönös függőségem.

Ha egy ember semmit sem talál, amiért meg tudna halni, akkor élnie sem érdemes.

Nincs miért félned, hogy kárba vész a fáradságod: magadnak tanultál.

Találkozol egy nővel, hanyatt esel tőle, de miután megismerted, rájössz, hogy semmi különös. Aztán ritka szerencsés esetben az ember rábukkan a lélektársára, és ahogy mélyül a barátságuk, egyre szebbnek látják egymást.