Az emberek nem vaktában várják a holnapot, hanem a tegnap tapasztalataival; mindenki így él.

A szeretet és az igazság olyan szoros egységet alkot, hogy gyakorlatilag nem is lehet őket szétválasztani. Olyanok, mint ugyanannak az éremnek két oldala.

Bölcsességre vall egyetértésben élni olyanokkal, akiket nem tudunk elhagyni.

Sosem megfelelő a hely és az időpont az igaz szerelemre. Véletlenül történik, egy szívdobbanás alatt, egyetlen felvillanással, egy lüktető pillanatban.

Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?

Nem hiszem, hogy az életünk arra való, hogy leéljük valaki mellett, akihez nincs kedvünk már odabújni. Boldogtalanná tesszük őt is és magunkat is.

Akkor ismerjük fel a nagy szerelmet, amikor rádöbbenünk, hogy az egyetlen ember a világon, aki vigaszt nyújthatna, épp az a személy, aki a fájdalmat okozta.