– Mondja már meg biztos úr, Budán vagyok vagy Pesten? – kérdi az öreg parasztbácsi az utcasarkon posztoló rendőrt.
– Hogy lehet ilyen hülyét kérdezni?
– Mit tegyek, hisz csak maga van itt egyedül.
– Mondja már meg biztos úr, Budán vagyok vagy Pesten? – kérdi az öreg parasztbácsi az utcasarkon posztoló rendőrt.
– Hogy lehet ilyen hülyét kérdezni?
– Mit tegyek, hisz csak maga van itt egyedül.
Annyira hozzászoktunk, hogy mások előtt álarcot öltsünk, hogy végül már saját magunk előtt is álarcban jelenünk meg.
Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.
Ha az ember elsőül önmagát tanulmányozná, rájönne, mennyire képtelen önmagán túljutni.
Egy pillantással mindent el lehet mondani, és később le is lehet tagadni, hiszen egy pillantást nem ismételhetünk meg szó szerint.