Semmi sem oly megalázó, mint amikor azt kell látnunk, hogy a butáknak sikerül, amiben mi kudarcot vallunk.

A szakadékon nem juthatsz át kis szökellésekkel.

Ha elszomorodom, ha tehetetlennek érzem magam, ha pillanatnyilag úgy érzem, hogy semmi nem lesz jobb, akkor sem veszíthetem el azt, ami életben tart: a reményt.

Milyen öröm örömet okozni! S az emberek mégis milyen ritkán szánják rá magukat.

Mindent kiválónak hiszünk abban, amit szeretünk, és bosszant minket, amikor megmutatják nekünk bálványaink hibáit.

Akit semmivel sem vádol a lelke, neveti a pletykákat.

Az ember gyorsan beletanul abba, aminek belsőleg szükségét érzi.

Milyen gyönge az erős ember, amikor nevetségesnek érzi magát!