Minden kérdésre annyi válasz adható, ahány ember él a földön, és egyszerre több válasz is helyes lehet.

Egy anya számára, aki elveszítette gyermekét, az első nap soha el nem múlik. Ez a fájdalom nem fonnyad el az idővel. Hiába kopik el, hiába fakul meg a gyászruha, a szív feketesége nem oszlik el soha.

A sors sohasem egyenes vonalban, hanem cikcakkban szövődik. Eltér, visszatér, meglódul, megtorpan – már úgy néz ki, hogy az egészből nem lesz semmi, amikor hirtelen mégis megvalósul valami.

Az ember az én föladásával lelhet rá a legmagasabb rendű, legtartósabb örömre az életben. Ami pedig a halált illeti, a halál adja az élet értelmét.

Csak azért lehetünk néha boldogok, mert nem általában vagyunk azok.

Nem lehet sem látni, sem megérinteni a világ legszebb dolgait. Ezeket a szívnek kell éreznie.

Azt hiszem, ez hozzátartozik a szeretethez és a szerelemhez: fel kell adni a dolgokat. Néha még a szeretteinktől is el kell szakadni.

Végül nem azt szeretjük, amire vágyunk, hanem magát a vágyat.