Az öngyilkosság végső állítás, egy búcsúzóul odavágott káromkodás a világnak.
Szavamra mondom, én nem bánom az egészet. Az ember csak egyszer hal meg, és egy halállal mindnyájan tartozunk. Lesz, ami lesz: Aki meghal ebben az évben, az kvitt a jövő évre.
Csak egyszer halok meg, és én nem akarok lemaradni róla.
Az ember eltemeti halottjait, sírjuk fölé keresztet ácsol, jelnek, hogy van valami, ami több, mint az élet.
Nem tudsz megijeszteni a halállal, mert minden, amitől félni lehet, az életben történik velünk.
Élet-halál kérdésekben a megfelelő pillanat csak egyszer jön el. Egyszer, s aztán mindörökre odavan.
Elérkezik az az idő, amikor el kell válni! Az öregek meg a fiatalok nem szoktak együtt maradni!
Az ember addig nem tartozik sehová, amíg nincs a földben halottja.
A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.
Amíg úton vagyok a Pokol felé, addig élvezem az utam.
A halál semmi a halálfélelemhez képest.
Mi a halál? Egy fokkal közelebb kerülök a nyugalomhoz, és talán kettővel közelebb a csendhez.
Mi más a halál, mint áldozat az idő és a végtelenség oltárán?
Soha, de soha nem veszítjük el szeretteinket (…). Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből. Csak nem egy szobában vagyunk velük.
Az öngyilkosság természeténél fogva önző, az ember előbb magára gondol, és csak azután a többiekre.
Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.
A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.
Az élőkért kell aggódni, a holtaknak már úgyis kevésre van szükségük.
Aki a haláltól fél – nem él.
A kimerült emberek könnyen halnak meg, mintha alig várnák az örökkévalóságot.
Elhull a virág, eliramlik az élet.
A halottak nagyon jó helyen lehetnek. Legalábbis évezredek óta még egyetlenegy se kéredzkedett vissza.
Minél közelebb kerülsz a halálhoz, annál jobb a történet.
Őrült, aki halni vágy, még a rút élet is szebb, mint a szép halál.
Mi a halál? Az érzések közvetítette benyomásoknak, az ösztönök izgalmainak, az értelem tévelygéseinek és hozzá még a hitvány test kiszolgálásának megszűnte.
Föl kell készülnünk az ellenfél támadásaira, képesnek kell lennünk arra, hogy a halál szemébe nézzünk, és akkor megvilágítja az utunkat.
Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek.
Ha kedvünket leljük a halálban, kezdünk helyesen gondolkodni az életről.
Szomorú világ a miénk, a gyász senkit sem kerül el; a legkeservesebb kínokat azonban a fiatalság éli meg, mivelhogy váratlanul jönnek erre reá.
A halál rendszerint azt váltja ki az emberekből, hogy mélyebben élik át az életet.
Senki se vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt.
Minden halállal elvész valami, ami értékes és helyettesíthetetlen.
Azt hiszem a halál csak egy hosszú álom, és mostanában úgyse tudtam kialudni magam.
Azt írják rólam az újságok, hogy haldoklom. Ez azonban nem igaz. Amíg élek, ilyesmit soha nem tennék.
Attól, hogy eddig minden ember meghalt, nem biztos, hogy ezután is minden ember meg fog halni.
Amikor valaki meghal, akkor nem az ő élete az, amelyik megállt abban a pillanatban.
A halál nem semmisíti meg az életet, csak átváltoztatja.
Mindig túl későn érkezünk, amikor valaki meghal. Mindig.
A halálra és a sötétségbe pillantva az ismeretlentől félünk, semmi mástól.
A halál se több, mint szeretőnk szorítása: fáj, de mégis kívánjuk.
Aki teljesen érti az életet, az nem fél a haláltól; a félelem a beteljesületlen életből fakad.
Maga a halál is az élet feladatainak egyike.
Az, hogy emlékszel majd rám, az éppen az a halhatatlanság, amire nekem szükségem van.
Ha meghal is a férj vagy a feleség, akad helyette másik – mit lehet könnyebben pótolni az embernél?
A halál elveszi az élet ízét, ám az élet fontosabb, mint a halál.
Sokkal nehezebb meghalni, mint ahogy hiszik.
Üresen tegyék le a koporsódat! Ne hagyj semmit a Halálnak, éld és használd fel minden erődet, érzelmedet, esélyedet, vágyadat, álmaidat. Ne takarékoskodj magaddal.
Nem az a legnagyobb büntetés, ha te magad halsz meg, hanem ha elveszíted a szeretteidet.
A halál árnyékában csak az tud nevetni, aki őszintén, nyitott szívvel, nyitott lélekkel néz vele szembe.
Meghaltunk, és amit életnek hiszünk, az csak abban az átmeneti állapotban történik velünk, ami a halál és egy másik élet között van.
Köszi!