Ha elveszítjük azt, akit szeretünk, lelkünkben csak a sebhely krátere marad, a szenvedés.

Ha az ember a megfelelő kérdéseket teszi fel, óvatosan tapogatózva, és nem direktben, akkor általában megnyílnak neki az emberek. Tudni kell, mit és mikor kérdezzünk.

Megpróbálhatunk előírásokat követni, uralkodni az érzéseinken, megpróbálhatjuk előre eltervezni a cselekedeteinket – de ostobák vagyunk, ha így cselekszünk. Úgyis a szív dönt, és csakis az ő döntése számít.

A rászorulónak valamennyi vigasz közül egyik sem tesz olyan jót, mint a megállapítás, hogy az ő esetére nincs vigasz.