Az, hogy fájdalmat érzünk, éppoly természetes, mint hogy levegőt veszünk.
A szenvedéstől való félelem rosszabb, mint a szenvedés maga. Egyetlen szív sem szenvedett, ha álmait kereste.
A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.
Ami nem öl meg, az erőt ad.
A tapasztalat jó iskola, csak a tandíj magas.
Ha olyasvalakire gondolunk, akit szerettünk és elvesztettünk, újra együtt lehetünk vele. A többi nem számít.
Nem mondom, hogy ne sírjatok, mert nem minden könny keserű.
Az ember hiába vigyáz, hiába zár mindent. Előbb-utóbb minden elkallódik.
Soha ne becsüld alá a könnyek csodáját! Ezek a gyógyulás vizei és az öröm folyamai lehetnek. Néha a könnyek a legmegfelelőbb szavak, amiket a szív szólni képes.
Mindig van valaki, aki pontosan arra vágyik, mint te.
Nincs emlék e földön, melynek idővel nem vesztenéd el éppen legkeserűbb részét.
Nem számít, mennyire borzasztónak érzel valamit, mindig lehet annál sokkal rosszabb is.
Ha sötét volt az éjszaka, kétszer olyan fényes lesz a nappal.
Nem az a legnagyobb dicsőség, ha soha nem bukunk el, hanem ha valahányszor elbukunk, mindig talpra állunk.
Valahogy csak lesz, mert úgy még sohasem volt, hogy sehogy sem lett volna.
Egy semmiségtől is megvigasztalódunk, mert egy semmiség is lesújt minket.
Semmit sem nyeshetünk le anélkül, hogy ne éreznénk a hiányát. Még a legrosszabb emlék is része az alapzatnak, amely megtart bennünket a világban.
Minden rendben lesz. Semmitmondó szavak, amiket a semmibe, a hatalmas, sötét ürességbe mond ki az ember, mintha kaparászva próbálnánk megfogni valamit zuhanás közben.
Minden egyes seb egy újabb réteget képez védőpáncélunkon, amely így egyre erősebbé válik.
Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, melyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon.
Azokban a pillanatokban, amikor minden hasztalan, szeretni akkor is tudunk, anélkül, hogy viszonzást, változást, köszönetet várnánk.
Vannak órák, mikor a dolgok levetik álarcaikat, mikor a szögletek letompulnak, s a sebek észrevétlenül begyógyulnak a csöndben.
Az idő minden sebet begyógyít, még ha néhány heg marad is utánuk.
Emberek, ha boldogtalanok vagytok, vigasztaljon benneteket, hogy én is boldogtalan voltam.
Minden elmúlik, ahogy a víz is elfolyik, ahogy a szív felejt.
Megfoszthatnak a jövőnktől, megkeseríthetik a jelenünket, de a múltunkhoz nem nyúlhatnak.
A tudat, hogy valaki törődik velem, olyan volt, mint két hónapnyi didergés után egy finom, meleg takaró.
A dicséret olyan, mint a cukor: segít lenyelni a keserű pirulákat.
Meg akartam fogni a kezét, de tudtam, hogy mindkettőnknek túl friss még a seb, és hogy egy ilyen mozdulat egyszerre volna túl kevés és nagyon sok.
Van, amikor a csend hangosabban beszél, és a legnagyobb vigaszt az nyújtja, ha valaki csak ott van mellettünk.
Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél – mindennél – rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk.
Akárhogy is sír az ember, a végén csak kifújja az orrát.
Amit adsz, azt te is visszakapod – noha lehet, hogy onnan, ahonnan a legkevésbé várnád.
A szomorúság sem marad meg örökké, ha arrafelé tartunk, ahová mindig is eljutni kívántunk.
Minden elmúlik, és helyet ad másnak: leggyötrőbb fájdalmainkat is feloldja az idő.
A bánat egyetlen gyógyszere a napfény, a friss levegő, a kellemes társaság és a jó zene.
Hihetetlen, mennyire értenek hozzá az elveszett lelkek, hogy felismerjék egymást, és egymásra találjanak, egyesítve a fájdalmaikat!
Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.
Minden bajra két orvosság van: az idő és a csend.
A rászorulónak valamennyi vigasz közül egyik sem tesz olyan jót, mint a megállapítás, hogy az ő esetére nincs vigasz.
Minden repülés zuhanással kezdődik.
Jobb részesülni valami jóban, de aztán elveszíteni, mint ha soha nem is lett volna benne részünk?
A szenvedéstől megerősödik a lélek. A legerősebb jellemeket sebek borítják.
Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még a beszéd sem kell. Egy érzés suhan át köztetek. Nem vagy egyedül.
Még ha ez az élet nem is az, amit szeretnék, attól még igenis lehet értékes.
Mások tragédiája mindig segít enyhíteni a saját szenvedéseinket.
Az élet minden csatája arra jó, hogy tanuljunk valamit belőle, még azokból is, amelyeket elveszítünk.
Kicsúszott alólad a talaj. Megértelek. De tudod mit, én itt vagyok, hogy megtartsalak.
Minden változásnak, még a legvágyottabbnak is megvan a maga szomorúsága, mert amit hátrahagyunk, az önmagunk egy része. Meg kell halnunk az egyik életünkben, hogy újat kezdhessünk.
Nincsen olyan emlékezés, melyet az idő el ne törölne, sem olyan fájdalom, melyet a halál meg ne szüntetne.