Életemben először kóstoltam bele abba, amit bosszúállásnak hívnak. Eleinte olyan íze volt, mint valami erős, zamatos bornak. Utóíze azonban undorító, fémes, poshadt, mintha mérget ittam volna.
A világom darabokra hullott, és megtudtam, hogy szinte minden, amiben addig hittem, csak hazugság volt.
Az ember egyik pillanatban derűlátó, a következőben már lesújtja a bizonyosság, hogy úgyis darabjaira hullik minden. És a végén pontosan ez történik.
A szerelmet érdemtelenül értékelik olyan magasra, a szerelem csak fájdalmat és szenvedést okoz.
Bármit börtönnek tudsz látni, ha elveszted az illúzióidat.
Nem jó, ha az embernek kívánságai vannak. A kívánság jól megérdemelt csalódást hoz, semmi mást.
Oly erősen, oly gyötrőn kívánhat valamit az ember, hogy a beteljesülésnek már nem örvendünk: túlságosan sok lelkierő ment rá.
Együtt (…). Túl gyakran használják az emberek ezt a szót, a végén legtöbbször mégsem marad belőle semmi.
Csak áltattam magam, hogy elmúlt, pedig azért is nem tudtam senki mást szeretni, mert még magam elől is titokban az övé maradt a szívem.
A szív összetörik, ha a reménység langyos áradata már nagyon is eltöltötte, és utána a rideg valóság ront rá!
Az emberek nagyon szeretnek hinni valakiben, valamit várni tőle, ennél csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni benne.
Ha valaki egyszer faképnél hagyja az embert, mindig várja, mikor történik meg újra, míg végül már nem is közeledik senkihez, nehogy idővel fontossá váljon a számára. Így észrevétlenül elveszíthet bárkit.
Ha az életben folyton citromba harapsz, legalább vágj jó képet hozzá!
Az is tolvaj (…) aki az emberek bizalmát meglopja.
Rettentő volt tudni, hogy mit akarok, tudni, hogy mi a helyes, és tudni, hogy a kettő nem ugyanaz.
Azt mondják, a szerelem mindent legyőz. Akik ezt mondják, hazudnak.
A sebeket már ki tudjuk égetni, de arra a bajra, amit egy mondat okoz, még nem találtunk orvosságot.
Ha valakitől semmit se várunk, nem is csalódhatunk a végén.
Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.
Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk,Gyűlölni tudni, hogy újból szeressünk.
Barátaim egyenkint elhagytak,akikkel jót tettem, megtagadtak;akiket szerettem, nem szeretnek,akikért ragyogtam, eltemetnek.
Elég a beszédből. Nagyon sokat csalódtunk egymás szavában. Ne mondd, hogy szeretsz. Ölelj meg, ha mersz. Ne mondd, hogy gyűlölsz. Ölj meg, ha tudsz.
Az az igazság, hogy az emberek nem igazán képesek összetört szívvel működni.
Azt gondolom, ilyen világban nem akarok élni. El akarok égni, azt akarom, ne is maradjon utánam semmi ebben a sötét, idétlen világban, csak hamu.
Soha ne bízz senkiben, Daniel, s a legkevésbé azokban, akiket csodálsz. Tőlük kapod a legnagyobb pofonokat.
Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott.
Visszatekintve elkerülhetetlen volt az elválásunk. De még mindig hiszem valahol mélyen, legbelül, hogy bennünket egymásnak teremtettek.
Az emberi szeretet parányi morzsája jutott nekem; nagyra tartottam, azt hittem, igazgyöngy, ám elolvadt az ujjaim között, kicsúszott a kezemből, mint a jégdarab.
Ábrándjainkat néha olyan szomorúan siratjuk, mint a halottakat.
Az élet – ezt jól megjegyeztem – sosem igazságos, akármit tanítanak az iskolában.
Aki folyvást „valahova följebb” törekszik, annak számolnia kell azzal, hogy egy napon elszédül.
Ha kardot mártanak a szívedbe, a fő, hogy ezzel nyugodtan szembenézz, vért ne veszíts, kőkeményen fogadd a vas hidegét. Hogy a döfés után, a döfés által sebezhetetlenné válj.
Lehet értelmetlen szenvedést, megalázást, félelmet okozni a másik embernek, vagy magára hagyni segítség nélkül, amikor erre lenne szüksége.
Aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi új dolgot.
A hiú ábránd a reménytelenségnél is rosszabb.
Csalódni csak az tud, aki valaha hitt.
Nem az rendített meg engem, hogy hazudtál nekem, hanem, hogy többé nem hiszek neked.
Sok embernek adtam esélyt… De egy idő után elfogy az ember bizalma.
Néha úgy érzem, az élet egy átverés.
Nagy csalódásokhoz nagy hit kell.
Legszomorúbbak azoknak a dolgoknak a romjai, amik elmúltak anélkül, hogy lettek volna.
A méz is csömörletes, mihelyt túlontúl-édes.
Nincs semmi elszomorítóbb, mint emlékezni régi szép időre nyomorban.
Mindent akartam, ami nem volt az enyém. Ám amikor megkaptam, már nem pontosan az volt, amire vágytam.
Hittél a könnyü szóknak,fizetett pártfogóknaks lásd, soha, soha senkinem mondta, hogy te jó vagy.
Az emberek könnyen törnek, ahogy a szívek és az álmok is.
Kiábrándító volt. De az emberek túlteszik magukat a csalódáson. Különben mind felakasztanánk magunkat, nem?
Mrs. Lynde mondta, hogy „boldogok, akik semmit sem remélnek, mert nem csalatkoznak”, de én azt hiszem, hogy rosszabb semmit sem várni, mint csalódni.
A kimerült író olyan, mint a megcsalt férj: maga veszi észre legkésőbb a szomorú igazságot.
Sokszor egy semmiség elég ahhoz, hogy az ember lezuhanjon a fellegekből.